Lifestyle

Az Y generáció - Türelmetlenek a fiatalok, ha a karrierükről van szó

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.

Szabadság és szabad kéz

A kutatás fókuszában álló korosztály jól akarja érezni magát a munkahelyén. Számukra fontos, hogy az ne csupán egy hely legyen, ahova bejárnak, mert muszáj. Olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol azon kívül, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznak, még jó is ott lenni. „Ehhez kapcsolódik, hogy a munkavégzés során igénylik a szabadságot, a szabad kezet. Azonban az is kiderült, hogy igenis kedvelik, és tisztelik, ha egy nagy tudású, tapasztalatú kollégával tudnak együtt dolgozni, hiszen belőlük nem az életkor, hanem a szaktudás vált ki elismerést. Azt nézik, hogy ki mit ért el, ki mit tett le az asztalra, nem azt, hogy ki milyen idős vagy hány évet töltött már el az adott cégnél” – mutat rá a felmérés eredményeire Lerf Andrea kutatásvezető.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A szakember elmondása szerint a fiatalok kifejezetten igénylik a visszajelzéseket, és erős bennük a megfelelési vágy, szeretik a precíz kommunikációt, sőt amennyiben indokolt, akkor felvállalják a konfliktusokat is. Ha úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön, vagy nem látják a számukra megfelelő karrier lehetőséget, akkor könnyen váltanak munkahelyet, bevállalva ezzel akár a munkanélküliséget is.

Ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai „beérés”, előrelépés terén, mind az anyagi juttatások tekintetében, valamint a munkavégzéssel kapcsolatban, derül ki a Coaching Team kutatásából. Ez az általános türelmetlenség azzal is magyarázható, hogy ők egy rendkívül felgyorsult világ gyermekei, számukra az internet közelsége (főként az okostelefonokkal a zsebükben) minden kérdésre szinte azonnali választ eredményez. A munkahelyen azt látják, hogy naprakész friss tudással érkeznek, tisztában vannak az értékeikkel, el tudják látni a magasabb szinten dolgozók feladatait is. Türelmetlenek, hogy megkapják a magasabb pozíciót, a magasabb fizetést, jobb juttatásokat, és így hamar feloldódik bennük az alázat a munka iránt. Fontos megjegyezni, hogy ez a generáció a fogyasztói társadalom szülötte, azaz „ha valami elromlik, dobd el és cseréld újabbra, jobbra” szellemben nevelkedett és él, ami érvényes a munkahelyekre és a kapcsolataikra is.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nyáron nagy megterhelésnek volt kitéve a hűtő, és biztosan nőtt a fogyasztása is.
Egészség
Az őszies időjárás miatt egyre több gomba jelenhet majd meg, és előfordulhat, hogy a kutyánk egyet lelegel.
Sztárok
A brit királyi család számára újabb komoly fordulat érkezett, amely a jelek szerint különösen váratlanul érte Vilmos herceget, de főleg feleségét, Katalint.
Sztárok
Arnold Schwarzenegger nem is tagadja, hogy ez a film mélyen megérintette őt, és tudja jól, hogy nem szégyen egy alkotás miatt sírni.
Lifestyle
Sokan nem is tudják, de a kotyogós kávéfőző olasz találmány, de a magyaroknak is erősen a szívűkhöz nőtt.
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...