Utazás

A laminált padlót is ellopták a szálloda vendégei - Elképesztő esetekről mesélnek a tulajdonosok

A vendégek szeretnek több csomaggal távozni, mint amennyivel megérkeztek a nyaralásra, tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás. Milyen elképesztő dolgokat tulajdonítanak el a turisták? Olvasd el a cikket és kiderül!

Általánosnak mondható a lopás

A vendégek által elkövetett lopás általánosnak mondható a hazai szálláshelyeken, tízből kilenc vendéglátót ért már ilyen jellegű veszteség a szezon során. A szállásadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy csupán az esetek maximum 10 százalékában hiányzik valami a vendégek távozása után a szobából. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10 százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, mely a 20 000 forintos értéket is meghaladta. „A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak” – ismertette az eredményeket Pálinkás János kreatív vezető.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tehetetlenek a szállásadók a lopós turistákkal szemben

A szobákban általában még a képek, festmények és távirányítók nincsenek biztonságban, valamint az otthonról „éppen hiányzó” eszközök. Ahogy ennek kapcsán egy több évtizede a szektorban dolgozó szállodás fogalmazott, ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni. „Persze a szobán kívül is eltűnnek dolgok, a szállásadók beszámolói alapján a kerti felszerelés gyakori célpont: függőágyat, öntöttvas kerti padot, szalonnasütéshez használt ülőtuskót, faszenet és tűzifát is csentek már el” – mondta a szakember.

A szálláshelyek túlnyomó többsége tudomásul veszi a jelenséget, nem szólítják fel a vendéget az eltulajdonított ingóság visszaszolgáltatására. „A házigazdák szerint a szolgáltatásuk ezzel jár, költségként leírják a veszteséget” – tette hozzá Pálinkás János. A nagy értékű rongálás vagy lopás ugyanakkor akár feljelentést is vonhat maga után, de a turisták beismerés helyett jellemzően tagadnak, ha távozásukkor rajtakapják őket. Az enyveskezű utasoknak csupán egyharmada ismeri be tettét, közülük többen inkább visszaküldik az eltulajdonított tárgyat, és csak kisebb hányaduk ajánlja fel, hogy megtéríti az okozott kárt. Ennek ellenére csak minden 5. szállásadó vezet feketelistát azokról, akik korábban megkárosították, s a jövőben már nem látják őket szívesen.

Fotó: perutripsplanner.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...