Sztárok

Zalatnay Cini elvesztette az utolsó fix pontot is az életében -  Lánya elhagyta, mi lesz vele?

Zalatnay Cini csak egyetlen ember önzetlen szeretetére számíthatott, és nem csak azóta, amióta 2006-ban, két év szabadságvesztés után szabadult a börtönből. Fogadott lánya, Niki mindig ott állt mellette, jóban, rosszban. Mostanáig.

Egy ideje már nem beszéltek

Betelt a pohár Zalatnay Cini nevelt lányánál. A 26 éves Niki állítólag megunta, hogy az anyagiak miatt rendszeresen konfliktusba került az édesanyjával. Cini mindig is lazán kezelte a pénzügyeket, pontosan ez vezette el odáig, hogy évekkel ezelőtt börtönbe került.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Azt beszélik, a széplelkű fiatal lány elköltözött tárnoki házukból, ahol anya és lánya új életet kezdett, miután Cini kiszabadult. Személy szerint egy évvel ezelőtt jártam náluk, akkor még nem volt szó arról, hogy ne együtt folytassák, békesség lengte be a nagy családi házat. Egyiküknek sem volt partnere, csak egymásnak éltek, és kizárólag egymásra számíthattak. Az utolsó pletykák viszont arról szólnak, hogy nagyon összevesztek, egy ideje már nem is beszéltek.

Min vesztek össze, a következő oldalon olvashatod!

Fotó:Tv2

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A női ruhák zsebnélkülisége nem puszta véletlen vagy figyelmetlenség a tervezők részéről: ez a divattörténelem egyik legrégebbi, legpolitikusabb és legidegesítőbb játszmája.
Lifestyle
Mindenki azt szeretné, ha a törölközője sokáig jó illatú maradna, de ez nem mindig jön össze.
Sztárok
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból közeledhetett férje botrányokba keveredett öccséhez.
Fashion&Beauty
Bár a cipőtrendek szezonról szezonra változnak, a Chelsea évszázadok óta velünk van, és a közeljövőben sem megy sehova. Összegyűjtöttük a legkreatívabb outfiteket, amelyeket bátran kiegészíthetsz egy...
Sztárok
Ismét gőzerővel pörög a pletykagyár a kolumbiai popkirálynő magánélete körül. A legfrissebb nemzetközi beszámolók szerint Shakira ismét rátalált a boldogságra, választottja pedig ezúttal is a...