Sztárok

Puskás Peti két énekessel megy az X-Faktor élő show-ba - Mata Ricsi egyelőre nem térhet vissza

Ma délelőtt tartották az X-Faktor sajtótájékoztatóját, ahogy a nézők többsége, úgy mi is azt reméltük, itt jelentik majd be, a kirúgott Petics Kristóf helyett a végtelenül tehetséges Mata Ricsi mehet az élő show-ba. Sajnos azonban nem így lett, jövünk a részletekkel!

Puskás Peti két énekessel folytatja

Ma délelőtt Budapest belvárosában tartották az X-Faktor utolsó sajtótájékoztatóját, ahol bemutatták azokat a versenyzőket, akik szombaton színpadra állnak, hogy tehetségükkel és hangjukkal meghódíthassák a nézők szívét. Korán reggel azonban váratlan hír érkezett, az RTL Klub ugyanis úgy döntött, kirúgja Puskás Peti egyik mentoráltját, Kristófot, aki részegen verekedésbe keveredett. Ettől a pillanattól fogva a nézők, és ahogy már említettük, mi is abban reménykedtünk, a délelőtt folyamán arról tájékoztatnak majd bennünket, hogy a megüresedett helyre Mata Ricsi kerül. A mindössze 15 éves fiú az előválogatók során mindenkit lenyűgözött hangjával, Puskás Peti azonban a mentorházban úgy döntött, nem engedi tovább. Akkor azzal indokolta döntését, Ricsi még nagyon fiatal ehhez a megmérettetéshez, az ő ideje később fog eljönni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sajnos nem lett igazunk, Kristóf helyére nem érkezett senki, Puskás Peti két énekessel folytatja. Talán van még valamiféle halvány remény, hogy Ricsi mégis bekerülhet az X-Faktor élő adásaiba, a nézők ugyanis a Facebookon fogtak össze érte. Még az is lehet, hogy a csatorna figyelembe veszi majd akaratukat?

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...