Sztárok

"Undorító" - Hajdú Péter még soha nem csalódott ekkorát valakiben

Hajdú Péter Szily Nórával beszélgetett a tavalyi, számára nagyon nehéz évről. Felfedte, 2016-ban valaki nagyon csúnyán elbánt vele.

Hajdú Pétert a legjobb barátja árulta el

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Hajdú Péter és Sarka Kata körülbelül egy héttel ezelőtt jelentették be hivatalosan, hogy már soha többé nem lesznek egy pár, el fognak válni. Ekkor olyan hírek is érkeztek, amelyek arról szóltak, mostanra már mindketten új párra leltek, akivel boldogságban élnek. Hajdú Péter ezt a maga oldaláról cáfolta, míg Kata elárulta, ő már fel is készítette Noncsit és Dávidkát az új barátnőre. Hajdú Péterrel most Szily Nóra interjúzott a Life.hu-nak, a beszélgetés során pedig olyan részleteket mesélt el a számára rendkívül nehéz tavalyi évről, amelyeket máshol még nem említett. A tévés elárulta, miután Kata kiköltözött, ő pedig hazaért az üres házba, elsőként valaki olyat hívott fel, aki a legközelebb állt hozzá, akit legjobb barátjának hitt. Ez az illető azonban nagyon csúnyán elárulta.

"2016-ban nem csalódtam magamban, azt gondolom, hogy őszinte és tisztességes játékot folytattam minden téren. De nem akarom, és nem is fogom kiadni a teljes igazságot, mert azzal valamelyest én is árulóvá válnék. De ami történt, az nagyon kellemetlen, rossz ízű, büdös, nyálkás... Milyen jelzőt használjak még? Undorító. Pont. Most az árulásról beszélek. Hangsúlyozom, nem a házasságomra értem. Ezek a jelzők nem a feleségemre, a gyerekeim anyjára vonatkoznak, hanem az árulásról és az árulást jelentő időszaknak szólnak" - mondta Hajdú, majd folytatta.

"Nyilván túl közel engedtem magamhoz egy kígyót, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Teljesen félreismertem valakit, aki az életünk része volt. Mindent megosztottam vele. Nem fogom elmondani, hogy mivel árult el, de amit tett, az megbocsájthatatlan. Azt gondolom, hogy nekünk az életben már nincs dolgunk egymással" - tette hozzá a műsorvezető, aki teljesen megszakította régi barátjával a kapcsolatot, már nem is köszönnek egymásnak.

Fotó: facebook.com/hajdupeter, facebook.com/sarkakata

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.