Sztárok

„A szerelem mindig állandó, a többi változik” – Dér Henivel családról és szerelemről beszélgettünk

Dér Heni jelenleg az ország egyik legkeresettebb és legnépszerűbb énekesnője, aki nemcsak csodás hangjával és koncertjeivel hívja fel magára a figyelmet, de számos tévéműsorban és egyéb rendezvényen is szerepet vállal. Magánéletéről azonban keveset hallani, szerelmi életéről és családalapítással kapcsolatos terveiről ritkán mesél. Velünk azonban kivételt tett, hiszen ő lesz a Femcafe Birthday Night sztárfellépője. Ezeket az izgalmas titkokat csak nekünk árulta el!

Tavasszal lettél 30 éves. Azt mondják, ez a születésnap afféle vízválasztó, utána valami új jön. Te is ezt érezted? Szerinted is egy új kezdetet jelent betölteni ezt az életkort?

Bármennyire mondják, hogy ez vízválasztó, nekem egyáltalán nem volt az. Számomra a 29. volt inkább ilyen, azt éltem meg tragikusabban. Elgyászoltam a húszas éveimet, a harmincat pedig már vártam. Felkészítettem magamat előre a harmincra. Az a fajta ember vagyok, aki a nagyon szervezett dolgokat nem szereti, mert általában nem sikerülnek jól. A 30. születésnapom nagyon „csendesen” zajlott, bent voltam A Nagy Duett stúdiójában, az élő adásban. Szóval dolgoztam és nem buliztam.

A nyár elején azt lehetett olvasni, hogy már egy éve szingli vagy. Történt ebben valami változás?

A szerelem mindig állandó, a többi változik, szoktam mondani. Rengeteget dolgozom. Az a típus vagyok, aki beleveti magát a munkába egy szakítás után. Nekem ez nagyon jól működik, jó ez a munkaterápia. Csak úgy érzem, hogy mostanra benne ragadtam ebben. Nehéz visszavenni a tempóból. Amíg a korábbi párommal együtt voltunk, igyekeztem családi életet is élni. Szeretném visszaállítani ezt a korábbi időbeosztást és talán akkor, ha sikerül, majd könnyebben nyitok a nagy Ő felé.

Azt is olvastam, hogy nem erőlteted a párkeresést, lazán állsz a dologhoz, de szívesen kipróbálnád már magad anyukaként. Valóban készen állsz a családalapításra?

Igen, én már az előző kapcsolatomban is szívesen lettem volna anyuka, de úgy tűnik, a sors akarja úgy, hogy még ne legyek. Teljesen nyitott vagyok rá. Az előző kapcsolataimban gyakran megkaptam, hogy ennyi munka mellett mégis hogy szeretnék anyuka lenni, de erre azt mondtam, ha majd várandós leszek, visszaveszek a tempóból. A szülés előtt már nem szeretnék fellépésekre rohangálni, ezt az időszakot nagyon alaposan megtervezem majd.

Szeretek Magyarországon dolgozni, a magyar közönségnek alkotni. Ez valószínűleg meglesz később is. Tehát, amiről kislányként álmodtam, azt valóra váltottam. Csak ez a magánéleti része hiányzik a dolgoknak, ezt még nem értem el.

Nagyon fontos, hogy egy nő ne csak lelkileg, hanem testileg is készen álljon az anyaságra. Ismerve, mennyire imádod a sportot, nem kérdés, hogy a te esetedben már ez is megvalósult. A mozgás mellett a táplálkozásra is oda kell figyelned? Követsz valamilyen diétát?

Ha diétáznék, akkor valószínűleg kórházban feküdnék ilyen munkatempó mellett. Nagyon kevesen tudják, ha nem eszünk eleget, attól tönkremegy a szervezet. Lehet, hogy lefogyunk 10 kilót, de néhány hónap múlva visszajön 50 kiló. Ettől az immunrendszered is legyengül. Főleg az őszi hónapokban kell az energia. A szénhidrátot, kenyeret, péksüteményt, ha időnként megkívánom, akkor reggelire szoktam enni. Ebédre még esetleg valami becsúszhat, de délután és este már csak húst eszem. Ha olyan kedvem van, akkor én is rendelek egy pizzát, nincs ebben semmi. Megpróbálok naponta négyszer enni, nagyjából mindig ugyanabban az időben. Főzni ennyi munka mellett sajnos nincs időm, ezért rendelem az ételt. Minden reggel kihozzák nekem, így el tudom magammal vinni mindenhova. Annyit még hozzátennék, hogy a rendszeres edzésben hiszek, ez ad állóképességet a koncertezéshez.

Ha jól számolom, csak 17 éves voltál, amikor jelentkeztél a Megasztárba. Mindig tudtad, hogy énekesnő szeretnél lenni? Más meg sem fordult a fejedben?

Mindig tudtam, hogy az énekesnői pálya vár engem. Az összes gyerekkori rajzomon így ábrázoltam magamat. Gyerekként persze néha más is szerettem volna lenni, sokszor változtattam. Ha anyukámmal elmentünk fodrászhoz, akkor két hétig fodrász voltam, ha elmentünk orvoshoz, akkor orvos voltam. Szóval az éneklés mellett mindig szerettem volna foglalkozni valami mással. Ez nagyjából összejött, hiszen van egy közgazdasági - és egy politológus diplomám. Ezeket használni is szoktam, a saját cégemben szeretek előkönyvelni, illetve tagja vagyok a Vajdasági Magyar Szövetség ifjúsági szervezetének, ez ott a legnagyobb magyar párt.

Nemrég jött ki a legújabb számod, a Szedjük széjjel videoklipje, mikor jön a következő? Min dolgozol jelenleg?

Most van egy 2-3 hetes „pihenési” időszakom, amikor stúdióba vonulok. Ez egy alkotói hónap, ilyenkor új dalokat írunk, új ötletek születnek. A stratégiai terveket is ilyenkor szoktam felállítani. Saját énekiskolát tervezek például. November végéig tehát ezeken dolgozom, a koncertszezon szeptember végével lezárult. Most a gólyabálok és céges rendezvények következnek, ez decemberben csúcsosodik. Novembertől új tévéműsorokban fogok szerepelni, erre szintén fel kell készülnöm.

Lapozz, a Dér Henivel készült interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.