Sztárok

Így emlékszik utolsó találkozásukra Aigner Szilárd idősebb lánya - Szívszorító, amit Éva mondott

Pachmann Péternek telefonon sikerült elérnie ma reggel a váratlanul elhunyt Aigner Szilárd idősebb lányát, Évát. A megtört hölgy elárulta, milyen volt utolsó találkozása édesapjával, valamint korábbi egészségi állapotáról is beszélt.

Aigner Szilárdot mégsem műtötték

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Aigner Szilárd hétfőn reggel lett rosszul, éppen munkához készülődött, amikor összeesett és meghalt. Felesége, Pártai Lucia talált rá, az asszony azonnal megkezdte újraélesztését, valamint értesítette a mentőket. Sajnos Magyarország egyik legkedveltebb televíziós személyiségén már senki nem segíthetett. A sajtóban később megjelent egy hír, amelyben azt írták, a meteorológus tavasszal agyműtéten esett át, ezt azonban ma reggel Aigner idősebb lánya a TV2 Mokka című műsorában cáfolta. Éva Pachmann Péternek mesélt az időjós életének utolsó időszakáról.

"Teljesen váratlanul történt, családi ünnepség volt előző nap. Este elbúcsúztunk és többet már nem találkoztunk" - mondta a hölgy elcsukló hangon.

"Nem mutatott semmi olyat, mintha rosszabbul lenne. A sajtóban keringő hírek, az önök által is említett beavatkozás nem történt meg. Valóban volt a tél végén egy általános kivizsgáláson, ami az ő korában okos dolog. Megelőzés gyanánt ment el. Akkor felmerült egy kisebb orvosi probléma, ezt megoldották az orvosok. Ebből teljesen felépült, már szinte el is felejtettük" - tette még hozzá.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: tv2.hu/mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...