Ha szakításra kerül a sor...

Az emberek nagy része boldog párkapcsolatra vágyik, arra, hogy hozzábújhasson a szeretett személyhez, és tudja, hogy bármikor számíthat rá „jóban, rosszban, egészségben, betegségben”. Azonban ez nem adatik meg mindig mindenkinek, néha akaratunktól függetlenül szakításra kerül a sor.

Hirdetés

Ez minden párkapcsolat esetén más és más okból következik be. Természetesen vannak alapsémák, amelyektől azonban minden ügy eltér kisebb vagy nagyobb mértékben.

Minden kapcsolat más
Van rövidebb és hosszabb, mélyebb és sekélyesebb kapcsolat. Néha az egyik félnek fáj, máskor egyiknek sem igazán, megint máskor pedig mindketten majd meghalnak. Ennek ellenére, ha vége, a szakítás elkerülhetetlen és nem is szabad elkerülni, hiszen lehet, hogy pont egy haldokló kapcsolat miatt szalasztjátok el a boldogságot…

Azonban ez sosem könnyű, akár veled szakítanak, akár te szakítasz. Éppen ezért szeretnék néhány, hasznos tanácsot adni.
 

Ha te szakítasz…
1) Bármi is legyen az oka, gondolj arra, hogy akit elhagysz, egyszer szeretted vagy legalábbis kedvelted, még ha most már nem is. Éppen ezért próbáld meg úgy intézni a dolgot, hogy a legkevésbé alázd meg, ha már a fájdalomtól nem is tudod megmenteni.

2) Légy határozott. Ne reménykedjen fölöslegesen abban, hogy visszatérhet hozzád, ha egy kicsit lenyugszol. Az téged is csak zavarna és ő sem tudna tovább lépni. Éppen emiatt ne is keresd miután kimondtad azt a bizonyos „v” betűs szót.

3) Soha ne mondd, hogy „maradjunk barátok”. Ez maximum egy nagyon rövid és nagyon lagymatag kapcsolat után működik, minden más esetben azonban nem tudna csak barátként tekinteni rád. Tudom, hogy ez egy alapvető sablonszöveg a kapcsolatlezárásokhoz – de a ti kapcsolatotok nem volt sablonos, ugye?

4) Ha van rá lehetőséged, beszéld meg vele a döntésed. Ő is hamarabb le tudja magában zárni a dolgokat, ha tudja, mi miért történt. Persze, ha éppen a kaktuszát szeretné a fejedhez vágni, inkább menekülj.

5) A fentiből adódik, hogy ne SMS-ben, e-mailben vagy Facebookon szakíts, hanem személyesen. Úgy meg pláne ne fejezd be, hogy nem szólsz neki, csak a kapcsolati státuszodat módosítod… Tudom, hihetetlenül hangzik, de nem jelenti azt, hogy nem történik ilyen.

Ha veled szakítanak…
1) Elképzelhetetlenül rossz neked, hiszen elveszítesz valakit, s ezzel egy időben mintha megfosztanának egy részedtől. Teljes gyógyírt nem tudok nyújtani, ugyanakkor nagyon fontos, hogy tartsd távol magad az illetőtől és őt is kérd meg, hogy ne keressen. Szükséged van a gyógyulási időre.

2) A szakítás után hagyj magadnak „züllési időt”. Egy ideig sajnáld magad, edd azt, amit szeretsz (a csoki garantáltan boldogsághormonokat szabadít fel, bármennyire is elcsépelt), idd azt, amit szeretsz, nézd azt, amit szeretsz, és pakold össze azt a bizonyos dobozt, hogy egyik tárgy se emlékeztessen Rá.

3) Vedd körül magad emberekkel! Ez nagyon nehéz, mivel ilyenkor az ember legszívesebben egyedül fetrengene az ágyban, ami egy rövid ideig járható út, ám még ekkor is szükség lehet azokra a barátokra, akik a legközelebb állnak hozzád. Végül a későbbiekben ők fognak kirángatni a trutyiból, tehát semmiképp ne taszítsd el magadtól a szeretteidet!

4) Keress magadnak hobbit! Szakítás után hirtelen sok időd felszabadul és azt is be kell bizonyítanod magadnak, hogy nem csak a párkapcsolatban élő éned létezik. Ráadásul, ha olyan dolgot csinálsz, amit szeretsz, ez egyre hosszabb ideig tereli el a gondolataidat, miközben boldoggá is tesz.

5) Keress magadnak célt! Valamit, amit meg szeretnél valósítani, és küzdened kell érte. Ha az Ízek, imák, szerelmek írónőjének, Elizabeth Gilbertnek bevált, neked is beválhat. Persze, nem kell rögtön három országot meghódítani. Kivéve, ha arra vágysz…


Hasonló cikkek

Romantikus randihelyszínek
Összeállításunk nemcsak a friss szerelmeseknek szól, az...
20 apró trükk a tartós kapcsolatért
Akár egy kapcsolat kezdeti időszakát élitek át, akár már...
4 apró jel, hogy a párod megcsal
Ha úgy érzed, valami nincs rendben a kapcsolatotokkal,...
Májusi szerelmi horoszkóp
A szingli Kosra, a Mérlegre és a Halakra végre rátalálhat a...
Kapcsolati krízis - Kapuzárási pánik
A kapuzárási pánik 40-50 éves kor körül jelentkezhet nőknél...
Russell Brand még mindig szerelmes Katy-be
Katy Perry valószínűleg nem hitt a fülének, amikor Ellen...

Szólj hozzá Te is!