Bed&Love

Anális szex útmutató - Így lesz tökéletes az együttlét!

Van, aki bolondul érte, és olyan is, akinek egyszerűen feláll a szőr a hátán, ha szóba kerül a téma. Márpedig az anális szex manapság már nem is számít annyira extrém dolognak, sőt, egyre többen próbálják ki. Mielőtt azonban bármibe is belemennénk, nem árt ha tisztában vagyunk néhány dologgal.

Feltétlen bizalom!
Anális szexet jobb esetben kizárólag olyan partnerrel kezdeményezzünk, akit már régóta ismerünk, megbízunk benne. Mivel ez esetben egy sokkal kényesebb területen történik a behatolás, nagyon fontos, hogy ha a legkisebb kellemetlenséget is érezzük, ne habozzunk szólni a párunknak, hiszen ez nem egy olyan dolog, amit erőltetni lehet. Mivel a szex alapvetően az örömszerzésről szól, csak azért ne áldozzuk be magunkat, mert a párunk már hónapok óta rágja a fülünket, nyugodtan mondjuk meg, ha nem vagyunk vevők a dologra, és ha fontosak vagyunk neki, akkor meg fogja érteni.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Hogyan kezdjünk neki?
Miután úgy döntöttünk – ez ugyanis kizárólag a mi döntésünk kell hogy legyen – hogy szeretnénk kipróbálni az anális szexet, nem árt, ha beszerezünk pár dolgot előtte. Első és legfontosabb dolog egy vízbázisú, lehetőleg antiallergén síkosító, amit a legtöbb szex shopban meg tudunk vásárolni, vagy ha ezt kényelmetlennek érezzük, megrendelhetjük a neten is. Sok bajtól kímélhetjük meg magunkat, ha ezt használjuk anális szex előtt, a síkosító ugyanis nagymértékében megkönnyíti a behatolást és csökkenti a bőrirritációt is. Ha még inkább szeretnénk az aktus előtt ellazulni, használhatunk csiklóizgatót is, ami egy picit elvonja a figyelmet ez első kellemetlenségektől, és csökkenti a kiszáradás esélyét.

Mire kell figyelnünk?
Mivel sokkal nagyobb a fertőzés esélye, melegen ajánlott az óvszer használata – ha síkosítottat vásárolunk, azzal még inkább megkönnyíthetjük a dolgot. Nem szükséges rögtön ajtóstul rontani a házba, először kezdhetünk kisebb dolgokkal is, kellő hangulatba kerülhetünk például, ha a pasink először csak a nyelvét, vagy az ujját használja! Az első pár lökés minden bizonnyal kellemetlen lesz, de a fenékizmoknak megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy meglehetősen rugalmasak, könnyen tágulnak – sokszor könnyebben, mint a hüvelyizmok – így fokozatosan el fogunk lazulni.

Anális orgazmus
Elvileg minden nő képes az anális és hüvelyi orgazmusra is, hiszen a két tájék nagyon közel van egymáshoz, és kutyapózban a G-pontot is könnyű megcélozni. Első alkalommal azonban nem feltétlenül ez a legmegfelelőbb pozitúra, használjuk inkább a kanál pózt, ennél ugyanis szabályozni tudjuk a behatolás mértékét, és szépen, fokozatosan csusszanhat be a párunk.

Tévedés
Mindenkinek joga van eldönteni, hogy szeretné-e kipróbálni vagy sem, de ha csak a rémhírek tartanak vissza, nem árt hat tudjuk, hogy az anális szextől még nem lesz inkontinenciánk, nem kell pelenkát hordanunk, és a gázok sem szabadulnak majd könnyebben. A foglalkozás sikeressége csak azon múlik, hogy folyamatos kontaktban legyünk a párunkkal, így azonnal a tudtára tudjuk adni, ha valami fáj, vagy éppen egetrengetően jó.

Oldalak

Bed&Love
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.