Bed&Love

A szex és a színek - Milyen vagy az ágyban?

A színeknek mindig is jelentéseket tulajdonítottak. A sárga az irigység, a lila a túlvilág színe. Hallottunk már színterápiáról, feng shuiról, de mit tudunk a színekről a szex terén?

 

Már pedig ha életünk minden területére hatással vannak, pont az ágyat kerülnék el? Egyértelműen nem. Kedvenc színed akaratlanul is elárulja rólad, hogy milyen típusú szexuális kategóriába tartozol és mik jellemzők rád. Nincs más dolgod, mint elolvasni a jellemzést és esetleg összehasonlítani a párodéval. Így kiderülhet, hogy mennyire illetek össze. Ezenkívül érdekes önismereti utazás is, akármi is az eredmény, mindenképpen elgondolkodtató. Ha más nem, legalább azért, hogy milyen színt érdemes viselni az ágyban.

 

 

Piros

Mindjárt gondolhatjuk, hogy a piros szín szerelmesei nem a visszafogottságukról és szendeségükről ismertek. Az ilyen típusú emberek hamar izgalomba jönnek és órákon át ebben az állapotban maradnak. Minden formában élvezik a szexet és ha két piros egymásra talál, ott kő kövön nem marad. A visszafogottabb színeknek épp ezért óvatosnak kell lennie, nehogy piros partnerünk elnyomja őket a saját vágyai érdekében.

 

Kék

Azok, akik a kék színt preferálják nagyon jó szexpartnerek. Úgy tekintenek a szexre, mintha egy külön művészetiág lenne, amit csak kellő beleérző képességgel és odaadással lehet művelni. Hihetetlenül jó szeretők, minden lépésnek megadják a módját, számukra az elő- és utójáték is ugyanolyan fontos, mint maga az aktus. Igencsak hűséges típus, szóval ha valaki rátalál kék párjára, ne engedje el!

 

Sárga

A sárgák az új dolgok kedvelői. Nyitott, rugalmas, alkalmazkodó típusok, bátran megkérhetjük őket bármire, valószínűleg benne lesznek a dologban. Ez azonban egyben átok is számukra, mert így sosem képesek teljesen kiélvezni a pillanatot, mert mindig a következő meghökkenőt lépésen jár az eszük.

 

Zöld

A zöld embernél előnyök és hátrányok egybeolvadnak, de olyan szeretnivaló módon, hogy érdemes őket választani szexpartnernek. Még annak ellenére is, hogy a zöldek kicsit esetlenek és mindig úgy szexelnek, mintha épp most vesztenék el a szüzességük. Ami mellesleg általában későn következik be az életükbe, gondosan megválasztják, hogy kinek adják oda magukat. Mégis, annyira elbűvölőek és figyelmesek, hogy bárki örülhet mellettük. Ők egy életre választanak társat, akivel nagyvonalúan bánnak az ágyban.

 

Lila

A lilák óvatosak az ágyban. Csak akkor élvezik a szexet, ha tudják, hogy a másik félt is maximálisan kielégítették. Bármikor igen mondanak egy menetre, de a látszat mögött sokszor igen kényesek. Fontos számukra, hogy szex közben is minden rendben legyen körülöttük, ne kócolódjon össze a hajuk, ne kerüljön az ágynemű a földre. Egy idő után egyes heves színek képviselőinek túl kiszámítható lesz.

 

Rózsaszín

Ez a szín sokat ígér a kirakatban, de vásárlás után keveset ad. A rózsaszín típus azt mutatja magáról, hogy akarja és kívánja a szexet, de igazából nem rendelkezik túl nagy libidóval. Ez a szín csak a látszatot képviseli, a nőiességet hangsúlyozza, de nem nyújt érzéki élményt. Ebbe a kategóriába tartozik a legtöbb prostituált és általában a homoszexuális férfiak is.

 

Narancs

A narancssárgák szexuális fantáziája nem ismer határokat. Szenvedélyük a szex, imádják az elő- és utójátékot, élvezik minden pillanatát. Még akkor is, ha nincs orgazmusuk, hiszen kiválóan eltudják hitetni partnerükkel az ellenkezőjét. Szeret képzelt helyzetekről ábrándozni, aztán azt meg is valósítani. Épp ezért sokszor beszél, suttog partnere fülébe szex közben. A narancssárga nő szereti ha a haját húzzák, ha kicsit durván bánnak vele, és ő maga is szeret karmolni, harapni. Egy biztos, a szex sosem lesz unalmas vele.

 

Barna

A barna típus igazi főnyeremény, az a fajta ember, akihez másnak csak egyszer egy életben van szerencséje. Szerető, érzékeny emberek, akik mindent mélyen megélnek. Partnerük teste számukra egy felfedezetlen táj, amit nem csak első alkalommal, hanem mindig és a nap minden percében képesek újra felfedezni, kényeztetni. A barnák tele vannak érzelmekkel, bármilyen szituációban megtalálják a testiséget, bár ez náluk inkább romantikus mint buja gesztus. De vigyázat! Érzékeny lelkébe könnyű beletaposni, egy rossz megjegyzéssel egy életre elriaszthatjuk.

 

Fekete

A feketék nevükhöz hűen fekete bárányok. Imádják a különleges dolgokat, azokra vágynak, amit a legtöbben elkerülnek. Igazi egyéniségek és hajlamosak a perverzióra, sőt szadista és mazochista vonásokat is felfedezhetünk bennük. Leginkább a másik feketével tudnak tökéletes összhangra lelni, mert sok mást szín elijesztenek. Egész életükben keresik a tapasztalatokat és önmagukat, hogy mik a határaik, gyengéik. Erősen hangulatemberek ezért bizonyos szokatlan helyzetekben (pl. stressz.) képesek a legtöbbet kihozni magukból. Szélsőségesek.

 

Fehér

Az ártatlanság színe. A fehér emberekre a puritán, tiszta dolgok jellemzőek. Ezért sok dolgot elvből visszautasítanak, mocskosnak tartanak. Azokat a dolgokat viszont, amiket szeretnek, ami még belefér az elvi rendszerükbe, nagyon jól csinálják. Nem félnek a meztelenségtől, imádják az orális szexet és mély szeretkezéseket.

 

Szürke

A szürke típus bizonytalan, érdektelen a szex terén. Az igazság az, hogy annyira nem kedveli, inkább szeretne hamar túlesni rajta. Nem az élvezeteket keresi a közösülésben, csak egy levezető időtöltés számára, amit bármikor felcserél valami kevésbé elbizonytalanító elfoglaltságra. A szürke nők csakis azért szexelnek, hogy párjuk elégedetten legyen, de a legnagyobb öröm számukra, ha házon kívül keresi az efféle élvezeteket.. A szürke csak a szürke emberrel érti meg magát, úgy van esélye boldog és hűséges párkapcsolatra.

 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...