Bed&Love

A 6 legszebb sztárpár

Vannak sztárpárok, akik nem csak jól megvannak egymással, de külsőleg is passzolnak. A fotóikat öröm nézni, de sajnos a felsorolásban vannak olyanok is, akik már más mellett találták meg a szerelmet.

Jennifer Aniston és Brad Pitt:
A sztárpár 2000-ben fogadott örök hűséget egymásnak, ami mint mára már tudjuk, nem is tartott örökké. 2001-ben még mind a ketten nagyon szerelmesek voltak, állítólag ekkoriban tervezték első gyermeküket is. Brad és Angelina Jolie a Mr. és Mrs. Smith forgatásán melegedett össze, mára pedig esküvőjüket tervezgetik 6 gyermekükkel együtt. Mi azonban nagyon sajnáljuk, hogy nem Aniston mellett maradt, szerintünk sokkal jobban mutattak együtt!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kate Middleton és Vilmos herceg:
Először 2004-ben hallhattunk a kapcsolatukról, majd szakítások jöttek- mentek. Ezek közül a 2007-es volt a legkomolyabb, amikor úgy tűnt, végleg elhagyta Kate a herceget. De a herceg rávette szerelmét egy Seychelle-szigeteki nyaralásra, ahol ismét összejöttek. Az ezután következő eljegyzés és esküvő pedig már történelem.

Blake Lively és Ryan Reynolds:
A csodaszép pár félév együtt járás után döntött úgy, hogy összeköltöznek. A lakás állítólag több mint 2 millió dollárba került. A fiatal pár egyébként egy csendes környéken vásárolt lakást, hogy távol lehessenek a város zajától.

Keira Knightley és James Righton:
James a Klanxos billentyűs, áprilisban kérte meg Keira kezét, mindössze 15 hónap járás után. A zenész eljegyzési gyűrűként egy nagyon egyszerű darabot választott.

Eva Mendes és Ryan Gosling:
A sztárpárról szinte havonta bukkan fel olyan pletyka, hogy már nincsenek együtt, azonban ezt másnapra mindig megcáfolják egy-egy újabb kézen fogva sétálós lesi fotó készültével.

Orlando Bloom és Miranda Kerr:
A házaspárnak már van egy közös gyermeke is, aki a Flynn névre hallgat és már majdnem 2 éves. A modellmama a Victoria's Secret egyik angyalaként híresült el, a dögös férjet pedig 2001-ben láthattuk először a mozikban, mint Legolas.
 

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!