Sütés nélküli citromos túrótorta - A forró napok legfinomabb sütije

Ezeken a forró nyári napokon nincs is finomabb, mint egy hideg, édes citromos túrótorta, ami nem fekszi meg a gyomrunkat, hanem savanykásabb ízvilágának köszönhetően inkább felfrissít.

Elkészítés

  • 8 dkg vaj
  • 15 dkg babapiskóta
  • kevés tej

A túrós töltelékhez

  • 25 dkg túró
  • 1 csomag vanília ízű pudingpor
  • 1 citrom leve
  • 10 dkg cukor
  • 5 dl tejszín
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 dkg étkezési zselatin

Elkészítés

A tortaalap elkészítéséhez olvasszuk meg a vajat, és adjuk hozzá a korábban ledarált babapiskótát, egy kevés tejet. Jól gyúrjuk össze, tegyük bele a tortaformába, majd hagyjuk a hűtőben kb. 30 perce. Eközben keverjük ki 2,5 dl hideg vízben a pudingport, forraljuk fel és addig főzzük, amíg jó sűrű nem lesz. Ezután hagyjuk kihűlni. Amíg a pudingra várunk, keverjük össze a túrót a citromlével és a cukorral, majd ezt a keveréket apránként adjuk hozzá a kihűlt pudinghoz. Most következhet a zselatin, amit oldjunk fel 1 dl forró vízben, majd ha kihűlt, adjuk hozzá a krémhez, a korábban habbá vert tejszínnel együtt. Ezt a krémet már csak rá kell kennünk a tortaalapra és kész is. Ha szeretnénk, akkor díszíthetjük gyümölcsökkel vagy tejszínhabbal.

Fotó: cookiesorbiscuits.com
Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.