Recept

Mézes-narancsos egészben sült kacsa karácsonyra - Ezt imádni fogja a család

Egy nagycsaládot is könnyen jól lehet lakatni ezzel az egészben sült mézes-narancsos kacsával, amelyet érdemes már idén karácsonykor kipróbálni. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan készül!

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy kisebb tálban keverjük össze a bazsalikomot, gyömbért és sót, majd szórjuk meg vele a kacsát kívül-belül. Tegyük a kacsába a narancsszeleteket, majd helyezzük az egészet egy mélyebb tepsibe. Vegyünk elő egy serpenyőt és öntsünk bele egy kis vizet. Adjuk hozzá a mézet, a vajat, a narancslevet, illetve a citromlevet és kis lángon melegítsük addig, míg egységes szószt nem kapunk. A felével kenjük be a kacsát, a maradékot tegyük félre. Fedjük be a tepsit fóliával, majd tegyük a sütőbe 30 percre. Ezután vegyük ki, fordítsuk meg a kacsát és tekerjük le 140 fokra a sütőt. Kenegessük meg alaposan a mézes szósszal, majd tegyük a sütőbe 2 órára. Ne feledjük újra fóliával befedni. Félóránként tegyünk rá utánpótlást a szószból. Az utolsó 30 percben fordítsuk vissza a kacsát a másik oldalára.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: readynutrition.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.