Meggyes clafoutis - Recept

A kimondhatatlan nevű, eredetileg cseresznyével készülő francia édesség, a clafoutis nagy előnye, hogy mindenféle idénygyümölccsel elkészíthetjük. Lássuk, hogy kell elkészíteni a sodószerű sült pitét!

Hozzávalók

  • 2 csésze kimagozott meggy
  • 2 evőkanál forgácsolt mandula
  • 3 tojás
  • 3/4 csésze cukor
  • 1 evőkanál barna cukor
  • 1/2 csésze liszt
  • egy csipet só
  • 1 csésze tej
  • 3/4 teáskanál mandula kivonat (2 teáskanál Amaretto)
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • porcukor

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 175ºC fokra, közben pedig egy kevés vajjal kenjünk ki, majd egy kis liszttel szórjunk meg egy sütőformát. A kimagozott meggyet és a mandulaforgácsot szórjuk a forma aljába. A felvert tojásokat és a cukrokat keverjük össze, míg habos nem lesz, majd adjuk hozzá a lisztet és a sót és dolgozzuk el a masszát egy robotgép segítségével. Ezután adjuk a tésztához a tejet, a mandula- és vaníliakivonatot és keverjük simára. A tésztát ezután óvatosan öntsük a mandulás meggyre, majd süssünk 35-45 percig, de közben érdemes tűpróbát is végezni. A sütési idő lejártakor ne csodálkozzunk, ha a tészta piskótaszerűen feljön, majd összeesik, ez ennél a desszertnél normális. Tálaláskor szitáljunk rá porcukrot.

Ha tetszett a recept, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!

Fotó: chefrachida.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...