Tartalmas vacsora hűvös napokra: Hortobágyi húsos palacsinta

Bár az eredeti recept szerint nem sertésből, hanem borjúhúsból kellene csinálni a pörköltalapot, sokkal gazdaságosabb, ha a jóval olcsóbb malachúst választjuk. Ráadásul a szafttal is mennyei párost fognak alkotni.

Hozzávalók

A palacsintatésztához

  • 1 tojás
  • 2 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • szódavíz

A töltelékhez

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 1 vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 fehér paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 300 g tejföl

Elkészítés

A húsból pörköltet főzünk, úgy, hogy a felkockázott hagymát elkezdjük pirítani, hozzáadjuk a húst és fehéredésig sütjük. A felkockázott paprikát és paradicsomot is hozzáadjuk, és a hússal főzzük tovább. Sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük vízzel, és párolni kezdjük. Ügyeljünk arra, hogy sok szaftja maradjon, ugyanis ebből készül majd a mártás. A húst szedjük ki a szaftból, és adjuk a léhez a tejfölt és a pirospaprikát, majd főzzünk sűrű krémet belőle. Süssünk ki 12 palacsintát. A félretett húshoz annyi paprikás krémet adjunk, hogy kenhetővé váljon, majd töltsük be a palacsintába és tekerjük fel. Tálaláskor bőven öntsünk a palacsinták tetejére a paprikás szószból.

Fotó: en.wikipedia.org
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.