Édes csirkemell pirított zöldbabbal recept

Mit tegyünk, ha a vendégek szinte már az ajtóban toporognak, de nekünk még ötletünk sincs az esti menüre? Mind a háziasszonyok, mind a kezdő, fiatal konyhatündérek számára jó hírrel szolgálunk: nem csak különleges, de egészséges is az a néhány étel, amelyek elkészítése mindössze 15 percet vesz igénybe.

Hozzávalók 4 személyre

  • 25 dkg Bonduelle Vapeur vágott zöldbab
  • 1 kisebb póréhagyma, vékonyra szeletelve
  • 1 dl világos szójaszósz
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál paradicsompüré
  • 2 nagy gerezd zúzott fokhagyma
  • 60 dkg csirkemellfilé, kis kockákra vágva
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

Készítsük el a pácot: a szójaszószt keverjük el a mézzel, a paradicsompürével és a fokhagymával. A csirkemelldarabokat tegyük a pácba, jól forgassuk át, és legalább 2 órára tegyük a hűtőbe érni. Hevítsünk fel egy evőkanál olajat wokban vagy egy nagyobb serpenyőben. Dobjuk bele a zöldségeket, és folytonos keverés közben 3-4 percig pirítsuk, majd tegyük félre. A másik kanál olajon, kevergetve pirítsuk a pácolt csirkemellet 10-12 percig. Ezután tegyük vissza a zöldségeket, és együtt pirítsuk még 1 percig. Párolt rizzsel tálaljuk.

Ezt is ajánljuk: Brokkolis ricottatorta recept - Katt ide!

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.