Almafánk, ami 10 perc alatt kész - Szupergyors sütemény

A legnagyobb visszatartó erő a fánksütésben a tészta lassú kelése, valamint a rengeteg liszt és cukor, ami benne van. Most mutatunk egy olyan receptet, ami 10 perc alatt elkészül, ráadásul almából készül, így a gyerekek is egészségesebben ehetnek a finomságból.

Hozzávalók (4 személyre)

  • 4 alma
  • 250 g finomliszt
  • 1 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 tk fahéj
  • 3 ek cukor
  • 1 vanília kikapart belseje
  • napraforgóolaj a sütéshez
  • fahájas kristálycukor a mártáshoz

Elkészítés

Az almát hámozzuk meg, majd reszeljük le és adjuk hozzá a cukrot, fahéjat, sütőport és tojást. Szitáljuk hozzá a lisztet, majd gyúrjunk belőle laza tésztát. Pihentetés nélkül nyújtsuk ujjnyi vastagra, majd egy pohár segítségével szaggassunk belőle körlapokat. A közepét is szúrjuk ki. Egy magas falú edényben kezdjük el melegíteni az olajat, ügyelve arra, hogy ne égjen meg, majd dobjuk bele a tésztakarikákat és 2-2 perc alatt mindkét oldalukat pirítsuk aranybarnára. Amint kivesszük a forró olajból, hempergessük meg a fahéjas cukorban. Akinek van kedve, csöpögtessen rá lekvárt is, isteni lesz.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: thenakedkitchen.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.