Lifestyle

Jelek, hogy az elhunyt szeretted kapcsolatba akar lépni veled

Ha olyan valakit veszítettünk el, aki nagyon közel állt hozzánk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy még mindig ott van körülöttünk. Tudni szeretnéd, hogy valóban a szeretted akar kapcsolatba lépni veled? Ha ezt az 5 jelet tapasztalod, akkor biztos lehetsz benne, hogy igen!

1. Víziók

Ha a halottaid kapcsolatot akarnak teremteni veled, akkor biztosan előfordult már, hogy néhány másodpercre feltűntek előtted, akár egy furcsa vízió – ez bárhol és bármikor megtörténhet, ha mész az utcán, ha a munkahelyeden esetleg éppen a boltban vagy.

A 28 éves Mary például egy médiumnak mesélt arról, hogy mit tapasztalt a nagymamája:

„Nem sokkal azután, hogy a nagypapám meghalt, a nagymamám templomba ment, és csukott szemmel imádkozott. Mindig is hívő volt, és tudta, hogy ez át fogja segíteni a nehéz időszakon. Amikor kinyitotta a szemét, látta a nagyapámat, aki csak mosolygott rá. Mindössze néhány másodpercig tartott az egész, de szerinte valóságosabb volt, mint bármi más az életében. Varázslatos, ahogy a hozzátartozóink a mennyből is képesek tudatni velünk, hogy jól vannak.”

2. Érintések

Éreztél már valaha egy gyengéd érintést a fejeden, karodon, hajadon vagy a hátadon akkor, amikor senki nem volt a közeledben? Nem véletlen a furcsa tapasztalat: a szeretted próbál kapcsolatba lépni veled. Ne ijedj meg, talán csak így akarja tudatni, hogy jól van, és még mindig szeret téged. Az is gyakran előfordul egyébként, hogy semmiféle érintést nem érzel, csak tisztában vagy azzal, hogy van valaki melletted.

3. Ismerős illatok

Az ismerős illatok jelenléte egy újabb bizonyíték arra, hogy az elhunytak csak testi valójukban hagytak el téged. Az eltávozott szeretteid általában olyan szagokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet, amik életükben a legjellemzőbben voltak rájuk. A kedvenc parfümjük, ételük, viráguk, a cigaretta vagy a dohány szaga, amit szívtak mind-mind feltűnő lehet. Általában amilyen hirtelen megérzed az aromákat, olyan hirtelen el is illannak.

A 80 éves Maria azt állította, pontosan tudja, szeretett férje mikor van a közelében.

„Általában egy bizonyos szappannak a szagát érzem, amin kívül a férjem, Amos nem volt hajlandó mást használni, amíg élt. Néha próbáltam rávenni, hogy váltson, de makacs volt, és ilyenkor csak összevesztünk.”

Fotó: allisonwiers.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...