Lifestyle

Ilyen bizarr dolgokat csinálnak azok, akik magukhoz térnek a kómából

4. (Lélekben) megfiatalodott

Láttátok a Hirtelen 30 című filmet, amiben egy kislány a gardróbban azt kívánta, bárcsak 30 éves lenne? Nos, valami hasonló történt a háromgyerekes, házas Sarah Thomsonnal is, csak visszafelé. A 32 éves nő, miután újra önállóan lélegzett egy 10 napos kóma után, meg volt róla győződve, hogy 1998-at írnak, ő pedig 19 éves. Semmi emléke nem volt az elmúlt 14 évről: fogalma sem volt róla, hogy vannak gyerekei és férje.

5. Elfelejtette az anyanyelvét

Egy 13 éves horvát kislány mindössze 1 napig volt kómában, mégis, amikor kinyitotta a szemét, csak németül tudott beszélni – az anyanyelvét teljesen elfelejtette. Állítólag a baleset előtt vett németórákat, de csak kezdő szinten, így még érthetetlenebb ez a váratlan, hollywoodi filmekbe illő fordulat.

6. Szexfüggő lett

Ha az eddigi történetek nem lettek volna elég furcsák, a most következő biztosan az lesz. A Mirror 2010-ben számolt be arról a megdöbbentő esetről, hogy egy nagypapa, miután leesett a fáról és 4 napra kómába esett, szexfüggőként ébredt fel. A fia elmondta, hogy az öreget alig engedték ki a kórházból, máris egy bordélyház felé vette az irányt, ahol kerek 4 ezer dollárt vert el. Reméljük, azóta rendeződött a helyzet!

Ha te sem hallottál még ilyen bizarr sztorikat, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Ez az 5 dolog történik veled a halál pillanatában

Fotó: imgkid.com; Leadfotó: foxnews.com; Forrás: foxnews.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.