Lifestyle

Pszichológusok állítják: ettől lesz a gyerekből boldog, egészséges felnőtt – Csupán egyetlen dolog számít

Minden szülő tudja, hogy a gyerek taníttatása kiemelten fontos a lurkó fejlődése, az agyi kapacitás növelése szempontjából. Van azonban valami, ami sokkal, de sokkal lényegesebb az iskoláknál, a magántanároknál és a különóráknál: ez pedig a szeretet.

A szeretet ereje

Pszichológusok több vizsgálat után arra az eredményre jutottak, hogy minél jobban kimutatja a szeretetét a szülő, annál nagyobb, annál fejlettebb lesz a lurkó agya. A túléléshez, a felnőtt léthez ugyanis nem csak az alapvető emberi szükségleteket, az éhséget és a szomjúságot kell kielégíteni, hanem a szeretet iránti vágyat is. Az ölelések, a puszik, a kedves gesztusok, az elismerések minden más tényezőt felülírnak, ha arról van szó, mitől lesz intelligens, érzelmes, boldog felnőtt a kicsiből.

A LiveScience több kutatási eredményre hivatkozva leszögezte, hogy a gyerekkori bántalmazás, a rossz nevelés, az érzelemszegény környezet miatt fontos agyi területek zsugorodhatnak össze. Ilyen agyi terület például az előagy egyik része, a hippokampusz is, ami nélkülözhetetlen szerepet játszik az információk, események memorizálásában. Mivel az idegrendszeri megbetegedések először itt okoznak elváltozásokat, a tudósok a szerv térfogatának csökkenését a rossz gyerekkor számlájára írják: aki nem kapott elég szeretetet, annál később nagyobb eséllyel alakul ki depresszió, drogfüggés vagy más mentális probléma. Ám ha a lurkók szeretetben, békében nevelkednek, sokkal fejlettebb az agyuk és a hippokampuszuk is.

Megdöbbentő fotó, milyen hatással van a gyerek agyára a szeretet - a következő oldalon!

Fotó: twitter.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.