Sándor Mária: Én egy egyszerű ápolónő vagyok, hiába látnak bennem mást

Sándor Máriát egy évvel ezelőtt ismerhettük meg, amikor egy kereskedelmi televízió műsorában kendőzetlenül beszélt az ápolónők igencsak elkeserítő mindennapjairól. Azóta Mária maga lett a nővérek Robin Hoodja, és bár nem tervezte, igazi mozgalommá nőtte ki magát ő és a többi fekete ruhás nővér harca.

"Felháborító válaszleveleket kaptam"

Gondoltad volna 2015 februárjában, hogy ekkora hatással leszel ilyen sok emberre?

Egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Én egyszerűen csak nagyon szeretem és tisztelem a kolléganőimet, maximálisan felnézek rájuk, és bár én is imádom a munkámat, megszállottan teszem a dolgomat, azt láttam, hogy ha lehet, ők még többet teljesítenek. Annak ellenére szívvel-lélekkel dolgoznak, hogy már nincs munkaidejük, hiszen gyakorlatilag éjt nappallá téve dolgoznak, a nővérhiány pedig egyre nagyobb. Ebből kifolyólag óriási felelősség hárul rájuk, mégis semmibe veszik őket, és nem fizetik ki a munkájukat. Én csak emiatt akartam felemelni a hangomat. Mindent szabályosan csináltam: először elmentem minden olyan felsővezetőhöz, és itt értsd a minisztereket, sőt a miniszterelnököt, akik segíthettek volna. Csupán annyit kértem tőlük, hogy fizessék ki az órákat, amelyeket ledolgoztunk. Felháborító válaszleveleket kaptam, így végül elküldtem néhány tévéműsorhoz is a leveleimet. Nem vagyok egy nagy internetező, ezért úgy egy hét múlva vettem észre az e-mailjeim közt, hogy jéé, valaki válaszolt. Így kerültem be az RTL Klub műsorába.

Elindult tehát a folyamat, ami egy számodra egészen ismeretlen terület. Volt az elmúlt egy évben olyan pillanat, amikor megtorpantál, és azt gondoltad: most feladod?

Nem volt mélypont. Egyszerűen folyton olyan jó emberekkel hoz össze az élet, akiknek köszönhetően azt érzem: rengeteg a jó ember az országban. Olyan pillanatok azonban voltak, amikor könnybe lábadt a szemem. Például amikor kihívtam a kolléganőket a Normafához. Annyi volt a tervem, hogy az éjszakai műszak után páran levonulunk a köztársasági elnök házához. A férjem meg is kérdezte, hogy szerinted hányan lesztek? Mondtam neki, hogy ha leszünk 40-en, akkor én már örülni fogok. Ehhez képest 500 fős tömeg gyűlt össze, és minden sajtóorgánum képviseltette magát. Megdöbbentett, és akkor éreztem azt, hogy úristen, tényleg mondtam valamit, ami hatással van másokra. Borzasztó jól esik látni ezt az összefogást, azt, hogy mindenki érti, miért is csináljuk. Érzékeny vagyok, ezek a megható jelenetek könnyen megríkatnak. Ha viszont támadás ér, az bizony lepattan rólam.

Fotó: Femcafe/Debreczeni Zita