Lifestyle

Éves horoszkóp - Víz jegyűek

Éves horoszkópunkból most megtudhatod, hogy mi vár a Víz jegyében született Halakra, Rákokra és a Skorpiókra a 2013-as esztendőben!

Halak - A siker éve
Talán a Halak jegyében születettek lesznek a 2013-as évben a legszerencsésebbek, hisz minden álmuk valóra válhat, ha valóban tesznek érte és megküzdenek azért, amit szeretnének. Munkahelyünkön az eddigi szorgalmas munkát folytatva kulcsfontosságú figurává válhatnak, egyre nagyobb sikereket zsebelhetnek be. Persze a látványos szakmai fejlődésük főnöküknek is szemet szúr, aki egyre felelősségteljesebb feladatokkal bízza meg a Halakat. Idén végre a régóta vágyott pihenésnek is eljöhet az ideje, sőt az idei év során több külföldi utazásra is lehetősége nyílik ennek a csillagjegynek. Magánéletében kisebb zűrökre számíthat, de ezek nem fognak nagyobb nehézségeket okozni. A szingli Halaknak idén több pikáns kalandban is részük lehet, sőt több tökéletes partnerjelölt is feltűnhet a színen, így már csak dönteni és választani kell. A legfontosabb eredmény azonban a 2013-as esztendőben az lesz, hogy most már végre olyan dolgokra is rá tudja venni magát, amihez semmi kedve sincs, szinte kényszernek érzi. A Halak szemléletmódjának ezen radikális megváltozása pedig közérzetére is kihat, így sokkal kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb ember lehet.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Rák - A család éve
A Rák számára az idei év egyértelműen a családról és a szerelemről fog szólni. A párkapcsolatban élők készülhetnek az eljegyzésre és az esküvőre is, hisz az eddig is stabil alapokon nyugvó kapcsolatok idén megpecsételődnek. A házas Rák életében bekövetkezhet a nagy bébibumm is, sőt az sincs kizárva, hogy ikrekkel áldja meg a sors. Az eleinte kissé sokkoló helyzetből azonban a családi és baráti támogatásnak hála igen szerencsésen és boldogan kerül ki, hisz a kis jövevény sokkal szorosabbra kovácsolja a mostanában kissé meglazult családi és baráti kötelékeket.

Pénzügyi téren nem számíthat kiemelkedő évre, de azért panaszra sem lesz oka, hisz amire kell, arra mindig lesz anyagi háttér. Mivel több átszervezés, összevonás érintheti munkahelyét, ezért ismerősei tanácsára a külföldi munkavállalás is megfordul a fejében, de szerencsére párjának sikerül lebeszélnie erről a rossz lépésről. Az év második felében egy briliáns ötletének hála abból tud megélni, amit valójában szeret és otthonról is tud végezni, így minden problémájára egyszerű és kivitelezhető megoldást találhat egy csapásra.

Skorpió - A szerelem éve
A Skorpió életét boldog turbékolás jellemzi 2013 első harmadában, hisz végre rátalál az igazira, aki mindvégig az orra előtt volt. Stabil és boldog párkapcsolatának hála az év második felében az összeköltözés gondolatával játszik, amit párja is támogat, így az ünnepeket már egy közös kuckóban tölthetik együtt. A magánéleti sikerei munkahelyi teljesítményére is kihatással vannak, hisz az összeszedettebb és boldogabb Skorpió idén a legnehezebb kihívásokkal is könnyedén elboldogul. Főnöke több próbaétel elé állíthatja az év közepén, melyeknek az a célja, hogy egy egészen új és szokatlan munkakörben is tesztelje a Skorpió képességeit, aki persze helyt fog állni, s ennek köszönhetően új pozícióra és magasabb fizetésre számíthat az idei év során. A legjobb tudása szerint, szorgalmasan és gyorsan elvégzett feladatoknak köszönhetően nagyobb honoráriumokra is számíthat egy kis mellékesként, hisz felettesei hálásak érte, ha valaki az utolsó pillanatban is meg tudja menteni a reménytelennek tűnő helyzeteket is.

Olvasd el a Tűz jegyűek 2013-as horoszkópját is!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...