Stressz és a pánik elűzésére: ölelés

Az ölelés az egyik legfontosabb gesztus. A kisbabák meghalnának nélküle, felnőttként viszont elfelejtjük ennek a jelentőségét. Pedig az ölelés nem vesz sok időt igénybe, de annál többet adhat a másik számára.

Hirdetés

Az ölelés fontos szerepet játszik az életünkben, ez által mutatjuk ki a másik személy számára a szeretetünket, érzelmeinket. Mégis egyre inkább eltűnnek az életünkben a szeretet elfogadására, megnyugtatására vonatkozó gesztusok, s az érzelmeink kimutatása a másik iránt.

Természetesen nem mindegy, hogy milyen az ölelés minősége. Nem kell annak erősnek, szorosnak vagy éppen hosszan tartónak lennie; egész egyszerűen a másik félnek éreznie kell, hogy az illető nem arra gondol ölelés közben, hogy mikor lesz vége a kínos helyzetnek; hanem érezzük a szeretete áramlását.

 

Stresszoldás öleléssel
Viselkedéskutatók megállapítása szerint, stresszes, feszült helyzetben az egyik leghatásosabb ellenszer az ölelés. A rendszeres testi kontaktusoknak köszönhetően alacsonyabbá válhat a vérnyomás, mivel az érintés csökkentheti a vérben található káros stresszhormonok szintjét. Emellett a félelem és a pánik elűzésére is kitűnő eszköz.

 


Ölelni jó!
Az újszülöttek esetében elengedhetetlen hogy megöleljék őket, mivel a jövője nagyban függhet az életük első hónapjaiban kapott gyengédségtől. Mikor a gyerekek nagyobbak lesznek, abban az esetben sem szabad mellőzni ezt a fajta gesztust, mivel kutatások is kimutatták, hogy az érintés hiánya miatt a gyerekek akár megállhatnak a növekedésben is.

Ha változtatunk ezen, s sok törődést öleléssel, vagy simogatással erősítjük meg, akkor felnőtt korára sokkal könnyebben fogja kimutatni az érzéseit, s mellette lényegesen magabiztosabbá válik. Amikor szerelmes az ember, természetes hogy többször öleli meg, érinti meg a párját. Az összebújást még jobbá tehetjük, ha közben a szerelmesek elmesélik egymásnak a vágyaikat, álmaikat, ez által válik az élmény még intenzívebbé.

S ha részesülünk abban a szeretetben, amire áhítozunk; akkor elmondhatjuk, hogy minden jót megkaptunk, ami a lelkünk békéjéhez szükséges. S ez még pénzbe sem került, mivel az ölelést ingyen adják.
 

Címkék: ölelés, szeretet

Hasonló cikkek

Pakolási tippek a tökéletes utazáshoz
Minden utazásnál a legnagyobb aggodalmaskodási ok, hogy...
A boldogság egyik titka: nevetés
Ki ne került volna már kínos szituációba, amikor az volt az...
Sütés, színpad, Barátok közt - interjú Janza Katával
Janza Katával eddig főleg a színpadon és a Barátok köztben...
Vegyszermentes illatosítás
Vegyszermentesen is lehet isteni illat az otthonodban, ha...
Készíts raklapból bútort!
Már 200 forintért szerezhetsz használt raklapot, melyből...
Heti programajánló
Az időjárás ezen a héten nem tartogat túl sok napsütést,...

Szólj hozzá Te is!