Lifestyle

Nem tervezett terhesség - létezik jó döntés?

Éled kiegyensúlyozott, megszokott életed. Azonban egy alkalommal elveszted a fejed és védekezés nélkül bújsz ágyba valakivel. Ha szerencséd van az eset után minden megy az eddigi kerékvágás szerint… De mi van, ha az említett éjszaka után hiába várod a havi menstruációd?

A nők  rosszabb esetben lányok) legnagyobb félelme, ha úgy esnek teherbe, hogy sem anyagilag sem lelkileg nem állnak rá készen. Szinte az összes fiatal lány életébe eljön a nap, amikor remegve várja a terhességi gyorsteszt eredményét. A legtöbben az eredmény után fellélegezhetnek, és újra megesküdhetnek rá, hogy védekezés nélkül többé nem fekszenek le senkivel. Ám ott vannak azok, akiknek az igazi gyomorgörcs csak a teszt után kezdődik.

Megtartsam, ne tartsam?
Ha a gyorsteszt pozitív lett csak úgy repkednek a gondolatok a nők fejében. Hihetetlenül nagy nyomás nehezedik a vállukra, hiszen fontos döntést kell meghozniuk.

Elvetessék a magzatot és egész életüket azzal a tudattal, és lelkiismeret- furdalással éljék le, hogy elvették gyerekük esélyét az élethez, vagy tartsák meg és kínkeservesen, egyik napról a másikra próbáljanak egy élhető jövőt teremteni maguk és a gyermekük számára? És mi van, ha mások döntenek helyettük? Akárhogy is, mind a két döntés örökre megpecsételi életüket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Zsófi (21) több éve járt a barátjával, aki utált óvszert használni. Általában védekezés nélkül feküdtek le egymással, hiszen a fiú meggyőzte párját, hogy nem lesz semmi gond, ő majd figyel. Azonban a lány egyik nap az iskola folyosóján lett rosszul. Mindenki azt hitte, hogy gyomorrontása van. Azonban egy terhességi gyorsteszt után Zsófi legnagyobb félelme valósággá vált; az akkor 17 éves gimnazista lány teherbe esett. Élete talán legnehezebb döntését kellett akkor meghoznia. Nyilvánvaló volt, hogy a tinédzser lány nem lett volna képes tisztességesen felnevelni gyermekét, hiszen akkor még az érettségije sem volt meg. Végül az abortusz mellett döntött (vagy inkább a szülei). Zsófit azóta is gyötri a lekiismeret-furdalás, hiszen tudja, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie.

Vitatott téma
Az abortusz kérdése sokakat megoszt. Egyesek elítélik, és gyilkosságnak minősítik. Míg mások úgy vélekednek, hogy akadnak olyan élethelyzetek, amikor elkerülhetetlenné válik ez a döntés. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO adatai szerint a világ összes terhességének közel fele, pontosan 40 százaléka nem tervezett, hanem egyszerűen „becsúszott”.

A nő felelőssége?
Amióta világ a világ az a tézis, hogy a védekezés a nő feladata, így ha nem kívánt terhesség jön létre az is a nő felelőssége. De mi van a férfiakkal? Rájuk miért nem hárul semmilyen felelősség? Az erősebb nem képviselői el sem tudják képzelni, hogy mivel jár egy megszakított terhesség.

A nőt mint testileg, mint lelkileg megviseli a beavatkozás. A következményekről nem is beszélve, miszerint a megrázó eset emléke örökre beleivódik az emlékezetébe. A műtét sok kockázatot rejt és sok nő az operációt követően meddővé válik. Azonban akadnak olyan esetek is, amikor az alanyt lelkileg annyira megviseli a döntés, hogy később, tudatos gyermekvállalás esetén spontán elvetél.

A másik opció, hogy a nő úgy dönt, megtartja a magzatot. Ez a döntés egy friss, ingatag lábakon álló kapcsolat végéhez vezethet. A férfiak bármikor kiszállhatnak egy kapcsolatból és így a gyereknevelés felelőssége alól is kibújhatnak. Ha a nő hallani sem akar az abortuszról megkockáztatja azt, hogy egyedül kell majd megteremtenie gyermeke számára a biztos lelki és anyagi hátteret.

A nem tervezett terhesség megelőzése
A legfontosabb, hogy már fiatalon el kell kezdeni mind a lányok, mind a fiúk felvilágosítását a témával kapcsolatban, hiszen nagyon sokan már az első szexuális együttlétet követően teherbe esnek. Ennek pedig az az oka, hogy teljesen tájékozatlanok, mind a védekezés, mind a nemi betegségek kockázatának terén.

A másik nagy probléma abból adódik, hogy a fogamzásgátlók nem csekély összegbe kerülnek. Egy havi adag tabletta ára ezrekbe, míg egy csomag gumióvszer több száz forintba kerül. Hatalmas gond, hogy ezeket a kiadásokat nem mindenki engedheti meg magának.

A nem tervezett terhesség esetében nem létezik igazi jó vagy rossz döntés. Sok dolog befolyásolja a végső elhatározást. Azonban elítélni valakit az információk hiányába meggondolatlan és alaptalan.
 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.