A legdivatosabb és legviccesebb babanevek

Életet adni egy gyermeknek, felnevelni őt és támaszt nyújtani számára a legnagyobb felelősség a világon. A szülői példa az, amely meghatározza, milyen felnőtt válik a gyermekből, s az otthonról hozott batyu rejt minden erkölcsöt, erényt, tudást, érzelmet, amelyek az egész hátralévő életét meghatározzák majd. És itt még nem ért véget a sor. Az anya és az apa feladata az, hogy olyan nevet adjanak a gyermeküknek, amellyel együtt kell élnie, amely fontos kiegészítője lesz a személyiségének.

Persze manapság már lehetséges megváltoztatni a nevünket, de azért mégis csak jobb, ha elsőre sikerül jól választani.

Hagyományos magyar nevek

Lánynevek: Réka, Emőke, Boglárka, Boróka, Csenge, Emese, Hanga, Bíborka, Piroska, Rózsa, Sarolta, Viola, Virág, Tímea, Katalin, Ibolya, Fruzsina
Fiúnevek: Zsolt, Vajk, Bács, Ákos, Zsombor, Balázs, Vazul, Taksony, Szabolcs, Levente, Kálmán, Árpád, Botond, István, Örs, Boldizsár, Buda

Mellette: Mi sem fejezi ki jobban a ragaszkodást a hazánkhoz, ha egy ősi magyar nevet választunk az utódainknak. A fent látható utónevek közül a legtöbb nagyon szép és minden korosztályhoz illik, ám nem kell túlzásba sem esni. Hanyagoljuk az olyan neveket, amelyek túlságosan ritkák!
Ellene: Manapság inkább más nemzetek keresztneveit helyezik előtérbe a szülők. Emiatt a régi magyar nevek viselőit esetleg más gyerekek csúfolni kezdik.

 

Leggyakoribb nevek Magyarországon

Lánynevek: Zsuzsa, Nóra, Lilla, Réka, Anna, Dóra, Orsolya, Zsófia, Bianka, Eszter, Erika, Dorottya, Enikő, Izabella, Emese, Júlia, Barbara, Alexandra, Virág, Fanni, Bianka, Lili, Veronika, Mária, Liza, Gréta, Vivien, Dorina, Sára, Eszter, Petra, Melinda, Szilvia
Fiúnevek: Miklós, Gábor, Kristóf, Márton, Dániel, Máté, Márk, Benedek, Attila, Zsombor, Károly, Árpád, Csongor, Tibor, János, Gyula, Zsolt, Roland, Benedek, Szabolcs, Csaba, Norbert, Mátyás, Ákos, Krisztián, Ádám, Balázs, Imre, Lajos, Ádám, Dávid

Mellette: A gyakori nevekben az a jó, hogy megszokottak, nem teszik különccé a gazdájukat. A legtöbb névnek több beceneve van, így a későbbiekben az ember maga választhatja ki a neki tetszőt.
Ellene: Azonban ne lepődjünk meg, ha a gyermekünk osztályában a miénk már harmadik Máté lesz.

 

Szokatlan nevek

Lánynevek: Lüszi, Emerencia, Nedda, Dafné, Immakuláta, Szixtin(a), Zöldike, Tercia, Xavéria, Nefelejcs, Nóna

Fiúnevek: Jusztin, Csere, Hubert, Herold, Garibald, Germán, Jákó, Hamilton, Noé, Napóleon, Izrael, Ixion, Liberátusz

 

Vicces nevek

Lánynevek: Áfonya, Búzavirág, Málna, Szirom, Picur, Bájos, Jávorka, Életke, Havaska, Magyarka, Rubin, Manga, Menta

Fiúnevek: Alpár, Herkules, Acél, Zeusz, Jámbor, Hódos, Ében, Éden, Dallasz, Denver, Leander, Laborc, Dzsoki, Vidor, Vitéz

Ezekből a szokatlan és vicces nevekből még nem sokat anyakönyveztettek, ez talán így is marad még pár évig. Egyedi nevek, de tényleg jó ötlet ennyire különccé tenni a saját gyerekünket? Különböző gyümölcsök, virágok nevei édesen hangzanak becenévként, de ezek meg is maradhatnak annak, míg a gyerek pici. Vivient is lehet Napsugaramnak becézni méghozzá anélkül, hogy így anyakönyveztetnénk.

 

Divatos nevek

Lánynevek: Kíra, Marietta, Jázmin, Lili, Kinga, Bianka, Janka, Mira, Blanka, Boglárka, Liza, Karina, Viktória, Luca, Lili, Zsófia, Flóra, Fanni, Laura, Eszter, Veronika, Petra, Csilla, Boróka, Zoé, Zita

Fiúnevek: Roland, Soma, Patrik, Milán, Noel, Benjámin, Richárd, Ábel, Marcell, Levente, Gergő, Zsombor, Kristóf, Botond, Márk, Dominik, Erik, Szabolcs, Adrián

A hagyományos, a gyakori és a divatos nevek között nagy az átfedés. De ez utóbbiak között több új, mostanában „befutott” név is található. Az elmúlt pár évben ezek a nevek váltak a leginkább trendivé a szülők körében.

Nehéz előre eldönteni, hogy vajon melyik név fog a legjobban tetszeni és egyben illeni a gyermekünkhöz. Nem árt figyelembe venni az apa vezetéknevét, hogy még véletlenül se adjunk olyan nevet a kicsinek mint az Alka Ida, Cserepes Virág, Git Áron és a többi.

És ami a legfontosabb, minden esetben hallgassunk a megérzéseinkre és a családi jó tanácsokra. Igyekezzünk közös megoldást találni a párunkkal. Akár még listát is írhatunk a nekünk tetsző nevekről, hátha találunk egyezést.

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.