Sokan minden nap isszák, pedig nem lenne szabad - Ettől alakulhat ki a mell-és a vastagbélrák

A szakemberek sokat vitatkoznak azon, hogy a tej és a tejtermékek fogyasztása felnőtt korban káros-e vagy sem. Ha belegondolunk, kicsit furcsa, hogy egész életünkben valami olyasmit iszunk naponta, amit a természet egy másik élőlény utódainak szánt, hogy azok gyorsabban nőjenek, fejlődjenek.

Gyermekkorban több a jótékony hatása

A gyerekek számára a tej gyakori fogyasztása alapvetően jó, hiszen ők még növésben vannak. A tehéntejben pedig anélkül is találunk növekedési hormont, hogy a tehenet, amelyiktől származik, bármilyen hormonnal, antibiotikummal kezelték volna. Ezenkívül nagy mennyiségben találhatóak benne vitaminok, kalcium és fehérje. A szülőknek azonban érdemes odafigyelniük arra, hogy csemetéjük 1-2 éves kora előtt ne igyon tejet, mert ez fokozhatja a későbbi laktózintolerancia kialakulását.

A felnőtteknek nem igazán tesz jót

A tej egyes alkotóelemei a felnőtt szervezetből felszívódás nélkül távoznak, ezzel pedig fölöslegesen terhelik emésztőrendszerünket. Az emberek eltérő mértékben érzékenyek a tejbevitelre, egyesek könnyebben, mások nehezebben dolgozzák fel. Magas hormontartalma miatt több kutató is összefüggésbe hozta a tejfogyasztást és a daganatos betegségek kialakulását, szerintük főleg a mellrák és vastagbélrák megjelenését segíti elő. A rendszeresen fogyasztott tejzsír szintén nem túl egészséges, mert a szervezetbe jutva azonnal emeli a vérben a zsír mennyiségét. Ezért, akik hajlamosak a szívbetegségekre, felnőttként inkább ne igyanak tejet. Más szakértők azt állapították meg, hogy a tejfogyasztást növeli az A-vitamin, B12-vitamin, cink és vas szükséges szintjét a szervezetben.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!