Egészség

Nem is olyan káros - Az igazság a kávéról

A kávé a legelterjedtebb élvezeti cikkek közé tartozik, és ez az ital az egyik legvitatottabb, ha negatív illetve pozitív hatásait veszik számba. Ám, nem kell aggódni, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a kávé egészséges, és semmiképp sem káros.

Rengeteg kávét fogyasztunk világszerte, az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint 66 milliárd csésze kávét iszik meg évente. De vajon mennyi az ajánlott mennyiség egy személyre leosztva? A magyar emberek átlagosan 2-3 csészényi kávét fogyasztanak naponta, az európai átlag egy csészével több, és még ez is bőven belefér az egészséges kategóriába.

Kedvenc italunkról évtizedek óta rémhírek keringenek, miszerint a kávé magas vérnyomást, gyomorfekélyt, szívelégtelenséget és koleszterintúltengést okozhat, és jelentősen lerövidíti az évek számát. Az utóbbi években több orvos és kutató csoport kiállt a világ kedvenc ital mellett, és kísérletek és kutatások tömkelegével bebizonyították az ellenkezőjét: a kávé egészséges.

Az igazság a kávéról
Az egyik vizsgálat során az egészséges életet élő embereket (51-70 éves kor között) vizsgálták, vagyis a kutatásban részt vevők, nem dohányoztak, nem fogyasztottak mértéktelenül alkoholt, és tudatosan étkeztek. A kávét fogyasztó nőknél a halálozási arány 15%-kal kevesebb volt, és kevésbé volt jellemző az Alzheimer kór, a 2-es típusú cukorbetegség, a májcirrózis és a depresszió is.

A kávé jótékony hatásáért a benne található antioxidánsok és polifenolok felelősek. Azok, akik a magas koleszterin szintjük miatt rettegnek a kávétól, azok csak „főzött” kávét fogyasszanak (gépben, vagy kotyogósban elkészítve), mert a kávébabban található olajos anyagok csak a kevésbé hőkezelt változatban maradnak meg. Az instant kávék is nyugodt szívvel fogyaszthatók, mert azok is mentesek a fentebb említett olajos anyagoktól.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A gyomorfájdalmat okozó kávéról pedig annyit, hogy nem a kávé vagy annak összetevői okozzák a kellemetlen érzést, hanem az, amit a kávénkba beleteszünk. Ha a kávé cukros, az okozza a legnagyobb problémát, mert a gyomorban lévő élesztőgombák ugyanúgy felfuttatják az italt, mintha kelt süteményt sütnénk. A cukor és annak erjedése elpusztítja a kávéban lévő oxidánsokat, így azok már nem válhatnak hasznunkra.

A tejjel való ízesítés egészséges, de csak akkor, ha a tej valóban tej, és nem mindenféle ballasztanyaggal és mesterséges anyagokkal felturbózott víz. A fűszerekkel ízesített kávé, a különleges íz mellett, még egészséges is, inkább ezt válaszd, mint a cukrot.

A kávé

  • csökkenti a vesekövek kialakulásának kockázatát
  • enyhíti a migrénes fejfájást
  • csökkenti a menstruáció alatt fellépő fájdalmakat
  • segít átvészelni a másnaposságot
  • csökkenti a vastagbél-, végbél, és bőrrák kockázatát

Fontos megjegyzés: ha valaki tartós betegségben szenved, vagy állapotos mindenképp konzultáljon az orvosával arról, hogy fogyaszthat-e kávét, és ha igen milyen mennyiségben, mert egyes gyógyszerek másképp hatnak a koffeinbevitel mellett, illetve bizonyos kezeléseket gátol a kávéfogyasztás.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.