Korszerű módszer a melanoma felismerésére

Május második hetében Európa-szerte Melanoma napokat tartanak. Számos országban orvosok, gyógyítók és kommunikációs szakemberek hívják fel a közvélemény figyelmét a megelőzésre, a folyamatos szűrés szükségességére. A korlátlan napozás éppúgy kockázati tényező, mint a szoláriumozás és a genetikai hajlam.

A megelőzés fontossága
A bőr daganatos megbetegedései közül a melanoma a legagresszívabb, a bőr pigment-sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganatos megbetegedés, jellemzője a távoli áttétképzési hajlam. Gyakorisága az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben emelkedett, 2008-as adatok alapján Magyarországon százezer emberre vetítve 11,2 új megbetegedésért és 2,8 halálesetért felelős.

Különösen fontos a megelőzés és a rendszeres ellenőrzés, mivel a betegség korai szakaszában – kis kiterjedésű elváltozás, amely nem éri el a bőr alsó rétegeit – jó eredménnyel kezelhető. A túlélés esélye 99 százalék, míg késői felfedezés esetén a lehetőségek korlátozottabbak, és az átlagos túlélési idő hónapokban mérhető. A melanoma szűrések közül a több orvos által konzultált Melanomamobil vizsgálatok pontos képet adnak a betegség megállapításához.


Vizsgálat
A felismert és diagnosztizált melanoma részletes feltárásának egyik legkorszerűbb eszköze a PET/CT, ezzel az eszközzel a leképezés az egész testet átfogja. A vizsgálat előtt a szervezetbe juttatott PET nyomjelző anyag a daganatos szövetekben – és így a melanoma által érintett területeken is – felhalmozódik, ezáltal azonosíthatóvá teszi. Az egyidejűleg elvégzett CT vizsgálat során ezeknek a kóros területeknek a pontos anatómiai lokalizációjára is sor kerül. Az egyidejűleg elvégzett két vizsgálat mindkét módszer (PET és CT) előnyeit egyesíti, és így magasabb szintű információt biztosít. "A kezelő orvos a megismert adatok ismeretében a beteg számára legmegfelelőbb terápiás módszert tudja kiválasztani, klinikai tapasztalatok alapján az esetek 25-50 százalékában az eredmény a kezelési terv módosítását eredményezi" - hangsúlyozta a téma elismert szakértője, dr. Lengyel Zsolt nukleáris medicina szakorvos. A PET/CT vizsgálatnak fontos szerepe lehet a melanoma kezelésével kapcsolatos döntéshozatalban is, elsősorban azokban az esetekben, amikor a betegség távoli áttéteinek megléte vagy a betegség kezelés utáni kiújulása kérdéses. Ilyen jellegű vizsgálatokat már Magyarországon is végeznek.

 

Forrás: napidoktor.hu
 

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.