Ezért egészséges a csoki - Recepttel

A csokoládé megédesíti az életet, de tudod-e honnan származik, milyen jótékony hatásai vannak, és hogyan készíts házilag bonbont? Ha eddig nem tudtad, most megtudhatod!
Egy kis történelem
Mikor Cortés 1519-ben Mexikó földjére lépett, az azték uralkodó csokoládéval kínálta. Dél- és Közép- Amerikában előszeretettel fogyasztották a kakaóbabból készült italt. Az ital kakaóbabot, chilit, ánizst, fahéjat, kukoricalisztet és vizet tartalmazott.
Mikor a spanyolok Európába hozták a növényt, megváltoztatták ízesítőit, fahéjjal, szerecsendióval, vaníliával és cukorral fűszerezték. Az 1600-as években már nagy divatja volt a forró csoki fogyasztásnak. Az első csokoládégyár azonban még váratott magára: 1728-ban Bristolban nyitott meg. 1842-ben dobták piacara a szilárd csokoládét. Innentől kezdve nem volt megállás, a csokoládé meghódította az egész világot, sorra nyitottak a gyárak, műhelyek, amelyek ömlesztették, illetve ömlesztik magukból a finomabbnál-finomabb édességet.
A csokoládé jótékony hatásai
Mindamellett, hogy a csokoládé finom, még egészséges is, persze nem a féktelen tejcsoki evés, hanem a mértékletes étcsokoládé fogyasztás. A legjobb, ha minimum 70% kakaótartalmú csokoládét csipegetsz, ez körülbelül 2 dkg elfogyasztását jelenti.
Ha már majdnem lecsukódnak pilláid a fáradtságtól, egyél egy kis csokit és máris visszatér beléd az élet! A fáradtság csökkentése mellett sok más pozitív hatással bír ez a finomság: csökkenti a vérnyomást, javítja az érrendszer működését és a memóriát, növeli a szervezet ellenálló képességét és a depresszió ellen is hatásos.
A fehér csoki nem is csoki?
Sokan állítják a fehér csokoládé nem is csokoládé. Ez az állítás vitatható, mindenki döntse el saját belátása szerint, hogy mi is a fehér csoki! Miért csokoládé? Mert úgy olvad a szájban, mint egy tejcsoki, emellett az állaga, kinézete is csokoládés. Miért nem csokoládé? Mert kakaóvajból és nem kakaóbabból készül.
Készíts házi bonbont!
Tökéletes kikapcsolódás lehet, ha te magad készítesz a családnak, a szerelmednek néhány szem finom csoki csodát. Elsőre rémisztő lehet az ötlet, hogy nekiállj bonbonokat gyártani, pedig a valóságban rendkívül egyszerű. A jó bonbonnak csupán néhány titka van, először is csak és kizárólag minőségi csokoládéval dolgozz! A második titok pedig az, hogy a csokit gőz felett olvaszd meg, így tökéletesen sima, fényes masszát kapsz, amivel gyerekjáték a munka!
Ha kedvet kaptál egy házi bonbon-műhely megalapításához, ajánlatos jópofa szilikonos formákat vásárolni. Ezekből szinte kifordul a megszilárdult finomság, igazi sikerélmény, hidd el! Még nem tudod mivel ízesítenéd saját bonbonod? Adunk néhány tippet!
Ha igazán édesre vágysz, az olvadt fehér csokiba keverj kókuszreszeléket. A fehér csokit ízesítheted aszalt áfonyával is, a gyümölcs enyhén savanykás íze jól harmonizál a fehér csoki édességével.
A tej és az étcsokoládét szinte bármivel ízesítheted: mogyoró, mandula, chili, aszalt gyümölcsök, marcipán golyócskák, levendula, rózsavíz. A bonbon ízesítésének csak a fantáziád szab határt! Kísérletezz bátran, és biztos lesz a siker az ismerősök körében. A házi készítésű bonbon ajándéknak is kiváló, csomagold alufóliába vagy celofánba, rakd bele egy szép dobozba vagy üvegbe! Aki kapja, nagyon hálás lesz érte.




























