Egészség

A pezsgő jótékony egészségügyi hatásai, amiről eddig biztosan nem tudtál

A bor jótékony egészségügyi hatásait már bebizonyították a kutatók, néhány évvel ezelőtt pedig arra is fény derült, hogy napi két pohár pezsgő kifejezetten jó hatást gyakorol a szívre és a vérkeringésre.

Dr. Jeremy Spencer brit táplálkozástudományi szakember vezette az angliai Reading Egyetemen azt a kutatást, mely során a pezsgő egészségre gyakorolt jótékony hatásait vizsgálták. Az eredmények bebizonyították, hogy mértékletes fogyasztás esetén a pezsgő a vörösborhoz hasonlóan pozitívan befolyásolja a vérnyomást és a vérkeringést. Most pedig lássuk, hogy miért is!

Jót tesz a vérnyomásnak

A kutatók kimutatták, hogy a pezsgőben fellelhető polifenolok (ezek a szőlőben lévő másodlagos növényi anyagok) növelik a vér nitrogénoxid koncentrációját. A gáz halmazállapotú nitrogénoxid a megfelelő vérnyomás és vérkeringés működésében játszik kiemelkedő szerepet. A pezsgőből származó polifenoloknak köszönhetően a nitrogénoxid tovább van jelen a szervezetben (vagyis lassabban vonódik el), ezáltal pedig tovább erősíti az ereket.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A magasabb nitrogénoxid szintnek köszönhetően a vérrögök is kevesebb eséllyel alakulnak ki az erekben, arról nem is beszélve, hogy a magasabb vérnyomást is csökkenti. Ezek a jótékony egészségügyi hatások tehát a vörösborhoz hasonlóan a pezsgőre is jellemzőek, de fontos hangsúlyozni, hogy csakis mértékletes fogyasztás esetén csökkenti a pezsgő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

További jótékony hatások

A pezsgő további egészségügyi előnyei közé tartozik, hogy nem csak a korábban már említett polifenolokban, hanem ásványi anyagokban (magnézium, kálium, cink) is gazdag. Mérsékelt fogyasztása segíthet a stroke, az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór esetén, sőt, nemrég brit nyugdíjasokon kezdték el azt is kutatni, hogy mennyire hatékony az időskori feledékenység megelőzésében.

De vigyázat, mert a buborékoknak köszönhetően az alkohol felszívódása gyorsabb, így időben le kell lassítani, hogy a mérsékelt, napi két egységnyi alkoholt ne lépjük túl - ez a határ szűk két pohár, 175 ml pezsgőnek felel meg.

A kalóriáktól sem kell tartanunk

A száraz pezsgőben van a legkevesebb kalória, egy deciliterben legfeljebb 60-70 kalória és legtöbbször alkoholtartalma is alacsonyabb a fehérborokénál. Tehát ha a brut (vagy extra brut, brut nature) szavakat látjuk a címkén, akkor biztosra mehetünk, de még az extra-dry vagy sec kategória is bőven beleférhet a diétába, bár itt a cukortartalom 0-12 grammról már 17-32 grammra nő.

Ezt is ajánljuk: A legjobb pezsgős koktélok

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...