Egészség

A köménymag jótékony hatásai

A köménymag számos ételünk alapvető fűszere és általában a legnépszerűbb fűszerek közé tartozik a magyar konyhában. De nem csak ezért szeretjük, hanem azért is, mert számos olyan gyógyító hatással rendelkezik, amit érdemes kihasználnunk.

A köménymag már az 1200-as évek óta népszerű egész Európában, nem is véletlenül, hiszen ez az egyik olyan fűszer, amely kevésbé érzékeny az éghajlatra. Ezért szinte egész Európában megterem. A köménymagot nem csak az ételeink ízesítésére használhatjuk, hanem számos alkoholos ital ízéhez is hozzájárul. Dániában például a gabonapálinka egyik összetevője, míg a németeknél a likőr egyik elmaradhatatlan fűszere.

Ezek mellett pedig nem szabad elfeledkeznünk az egészségünkre gyakorolt hatásáról, mert van néhány betegség, amelynek kifejezetten hatásos ellenszere a köménymag.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Vitaminforrás
A köménymag az egyik olyan fűszerünk, amelyben szinte az összes vitaminunk megtalálható ezen kívül pedig tartalmaz magnéziumot, káliumot, kalciumot és vasat is. Nem véletlen, hogy már nagymamáink receptjei között is a rántott levesek álltak az első helyen, ha betegség gyógyításáról volt szó. És valóban érdemes is kihasználnunk jótékony hatásait.

Az emésztés segítője
Bélrendszeri gondok gyógyítására is kiváló a köménymag. Egyrészt segíti a gyomorsav termelődését, így például étkezés előtt is fogyasztható, ha valakinek ezen a területen vannak problémái. Másrészt pedig görcsoldó és a puffadást is megakadályozza, de szinte az összes emésztési zavar ellen nyugodtan alkalmazható.

Vírus és baktériumölő
A köménymag hatásos ellenszere a vírusoknak és a baktériumoknak, ezért például a torokgyulladás kezelésére is nagyon javasolt. Azonban vigyázzunk, mert elég erős az aromája a köménymagnak, így 3 deci vízhez, csak egy teáskanálnyi köménymagot kell tenni.

Kevesen tudják, de a köménymagból akár tea is készíthető, de itt is nagyon oda kell figyelni, hogy ne ess túlzásokba az adagolásnál, tehát egy bögréhez csupán fél teáskanálnyi fűszert tegyél. Az így elkészült italt nyugodtan fogyaszthatod akár étkezések előtt is, így az étvágyadat is javítani fogja és az emésztésben is segíteni fog.

Oldalak

Egészség
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.