Fashion&Beauty

Válassz frizurát arcformád alapján

Megjelenésünk minden elemét, így frizuránkat is úgy érdemes megválasztani, hogy az legelőnyösebb vonásainkat emelje ki, hangsúlyozza.

Először vizsgáljuk meg arcformánkat: kerek, szögletes, ovális vagy hosszúkás? Hajunkat fésüljük hátra az arcunkból, majd álljunk a tükör elé, s egy rúzzsal rajzoljuk körbe arcunk vonalát, majd lépjünk kicsit hátrébb, s biztosan látni fogjuk, arcformánk melyik alábbi kategóriába sorolható.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

 

Az egyes arcformákhoz illő hajtípusok

Kerek arc
Ennél az arctípusnál a homlok és az áll közötti távolság nagyjából megegyezik a két orca közötti távolsággal. A rövid frufru bátran ajánlható, mert nyújtja az arcot, illetve a rövidre vágott haj általában az egész arcot keskenyebbnek mutatja. Akik ebbe a típusba sorolják magukat, kerüljék a göndör fürtöket, mert azok túlságosan kihangsúlyozzák az arc kerekségét, valamint nem előnyös számukra a szigorúan hátrasimított fazon, illetve a tömött, hosszú frizura sem.
 

Szögletes arc
Ezen arcforma jellegzetességei közé tartozik a széles homlok és az éles, határozott körvonalú áll. Válasszunk rétegesen vágott frizurát, legjobb, ha lazán hullámos vagy göndör a haj, mert ez lágyabbá teszi a vonásokat, tompítja az arc éles szögleteit. A frufrut érdemes kerülnünk, az oldalsó választék enyhíti az arc kemény körvonalait. Kerüljük a szigorúan geometrikus vágást, mely tovább erősíti az arc szögletességét, a hosszabb apródfrizurát, illetve a nehéz, tömött frufrut. Minden merevséget, szigorúságot kerülnünk kell a megjelenésben, hajunkat ne középen válasszuk ketté, és ne simítsuk szorosan hátra.
 

Ovális arc
Az ilyen típusú arc szélessége és hosszúsága arányos, az arccsontok közötti távolságot kiegyensúlyozza a kicsi, gyakran kissé hegyes áll, illetve a keskeny homlok. Aki ebbe a típusba tartozik szerencsés, mert bármilyen frizurát választhat, mindegyik jól áll neki.
 

Hosszúkás arc
Magas homlok és hosszúkás áll jellemzi ezt a típust, tehát a jó frizura kicsit szélesíti az arcot. Előnyös lehet a rövid, frufrus bubifrizura, mely a vízszintes vonalakat hangsúlyozza az arcon. A kissé hullámos haj is segít az arc arányinak kiegyensúlyozásában. Amit kerülni kell: a hosszú, egyenes, azonos hosszúságúra vágott haj, illetve a homlokból kisimított frizurák.

 

Néhány tipp, hogy még jobb legyen az összhatás

• Ne csak az arcberendezkedést nézzük, hanem egész testalkatunk sajátosságait is vegyük figyelembe a frizura kiválasztásakor. Ha testalkatunk a körte típusba tartozik, ne erőltessük a hosszú angyalhajat, mert pont testünk alsó részére irányítja a figyelmet, s csípőnket még szélesebbnek mutatja. Az alacsonyabb nőknek pedig nem ajánlatos a tömött, göndör frizura, mert nagyobbnak mutatja a fejet, és kedvezőtlenül befolyásolja a test arányát.

• Ha szemüvegesek vagyunk, a szemüvegkeretet és a frizurát úgy kell megválasztanunk, hogy azok egymással összhangban legyenek. A széles, hangsúlyos keret elronthatja a finom, fejhez simuló frizura hatását, a túlságosan finom keretet pedig agyonnyomja a tömött, súlyos hajtömeg.

• Ha hegyes az állunk, csináltassunk az áll közelében kiszélesedő frizurát. Csapott áll esetén göndör vagy hullámos frizuránk érjen pontosan az áll vonaláig.

• Ha kiugró orral ajándékozott meg a jóisten, minden eszközzel erősítsük stílusunk lágy vonásait.

• Alacsony homlok esetén vágassunk ritkás, könnyed frufrut, ha magas a homlok, jöhet a valamivel tömöttebb frufru is.
 

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...