Fashion&Beauty

Sztártipp - Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó, az X-Faktor mentora, több bókot kap, mint valaha. Ezt pedig elsősorban megújult külsejének, ragyogásának és pozitív kisugárzásának köszönheti. Persze a vagány énekesnőnek is szüksége van néhány gyors és hatékony kezelésre és praktikára.

„Úgy gondolom, hogy a jó formámat és külső adottságaimat elsősorban a jó géneknek köszönhetem. De természetesen én sem ülhetek ölbe tett kézzel, hiszen nagyon fontos, hogy odafigyeljek magamra a mindennapokban, hogy azt, amit kaptam a természettől, meg is tartsam. A lehetőségekhez mérten egészségesen eszem, kerülöm a nehéz, fűszeres ételeket. Azt szoktam mondani „diétás gyomrom” van! Imádom az olasz konyhát, a jó bort, rengeteg friss, nyers zöldséget és gyümölcsöt eszem és próbálok arra figyelni, hogy az időbeosztásomtól függően jól és jót tudjak enni”- árulta el a népszerű énekesnő, aki azt is hozzátette, az étkezés mellett legalább annyira fontos a pihentető alvás is.

,,Az egyetlen dolog, amitől nem tudom magam megkímélni, az a stressz. De ezt is próbálom különböző módon, mindenféle praktikákkal lecsökkenteni, például rendszeresen járok masszázsra, illetve mindig hagyok időt magamnak arra, hogy egyedül lehessek, nyugodtan rendszerezhessem a gondolataimat vagy relaxálhassak. Jó ideje tervezem már, csak sajnos még a szükséges időm nincs meg hozzá, hogy végre elmenjek jógázni. De remélem, ami késik, nem múlik”- sóhajtott fel Ildikó.

„A show bizniszhez hozzátartozik, természetes velejárója, hogy az emberek kíváncsiak rám, érdekli őket, hogy éppen mit viselek, vagy éppen miért nézek ki jól, avagy rosszul. Én ezt elfogadtam, hiszen ezt az utat választottam. Nincs olyan ember, aki mindenkinek megfelel, aki mindenkinek tetszik, illetve azok az emberek, akik erre törekednek, általában szürkék, hiszen nem váltanak ki erős érzelmet, reakciót a külvilágból."

,,Én tisztában vagyok azzal, hogy megosztó személyiség vagyok, de nem is másoknak, hanem elsősorban magamnak akarok megfelelni, illetve azoknak, akik nekem fontosak, akik közel állnak hozzám, és akiknek adok a véleményére. Mostanában például sokan mondják, hogy jót tett nekem, hogy felszedtem pár kilót, illetve az új, rövidebb, vagányabb, rockosabb hajam miatt is sok dicséretet kapok.”

„Ahogy telik az idő, egyre inkább oda kell figyelnünk magunkra, hogy a jó állapotot megőrizzük. Én ugyan nem szeretem a drasztikus megoldásokat, de nem ítélem el azokat, akik ezekben az eljárásokban hisznek. A közelmúltban jártam egy bőrdiagnosztikai felmérésen, ahol a szakember, dr. Csernus Krisztina felvilágosított, hogy a széles körben elérhető szépségápolási készítmények jelentős része csak a bőrfelszínen fejti ki hatását, az alkotóelemek nem tudnak lehatolni azokba a mélyebb rétegekbe, ahol egyébként többek között az öregedésért felelős folyamatok is játszódnak. A doktornő nekem többek között az orvosi középmély hámlasztást javasolta. Ezt a különleges eljárást úgy kell elképzelni, mint egy smirglizést, amelynek hatására lehámlanak a felsőbb bőrrétegek és helyükön az új, hibátlan és feszes bőr válik láthatóvá, valamint segítségével a hatóanyagok oda tudnak jutni és ott tudnak felszívódni, ahol a hatást kell kifejteniük."

„Ez egy tökéletes középút, melynek hatására láthatóan újjászületett a bőröm. Elhalványodtak, szinte eltűntek a pigmentfoltok és az apróbb ráncok, valamint érezhetően megerősítette bőröm tartószerkezetét, bársonyossá és egészségessé tette azt. Külön jó ebben az eljárásban, hogy tökéletesen be tudom illeszteni mindennapjaimba, hiszen egy kezelés csupán fél órát igényel”- árulta el az egyik legnépszerűbb mentor, aki szerint a rendszeres folyadékfogyasztásra is oda kell figyelni és arra, hogy nappal milyen krémeket használunk. „Nem sminkelem magam, csupán fényvédő használatával és különböző vitaminos, hidratáló és regeneráló készítményekkel védem és építem arcbőrömet. Mivel az adások és interjúk alatt erős sminket viselek, így a mindennapokban próbálom óvni a bőrömet!”

Oldalak

Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!