Egyszerű, mégis nagyszerű: Keira Knightley frizurái

A hollywoodi sztárok gyakrabban váltogatják a frizurájukat, mint ahogyan egy átlag ember kiviszi a szemetet. Közülük sokan gyakran mellé is nyúlnak, ám ez alól szerencsés kivételt jelent Keira Knightley. Lássuk, milyen frizurákkal hódított eddig a színésznő!

Hirdetés

Rövid és tépett
Keira szerencsére nem csak egy színnel, hosszúsággal vagy formával próbálkozott az évek során, így lehet mit tanulni tőle. Először is nem fél változtatni: 2005-ben megvált azelőtt hosszabb fürtjeitől a Domino című film kedvéért, bevállalva a rövid, szőkésbarna, melírozott tincseket. Ezeket vagy homlokába seperve viselte, bájosabb kinéztet kölcsönözve magának, vagy kissé felállítva, és hajlakkal, illetve zselével rögzítve vagányabbra vette a figurát.

                         

Az egyik nagy trend: a bubi frizura
Ebben az évben bubi frizurát vágatott magának, amely elől az álláig ér, hátul kicsit rövidebb. Ennek a stílusnak nagy előnye, hogy nem csak egyenesen hordhatja, mint a fenti rövidet, hanem hullámosan is, ráadásul idén félig neki köszönhetően újra divatba jött.

                        

Lépcsőzetes-fokozatos
Hosszabb tincsekre evezve láthattuk az évek óta közkedvelt, kicsivel váll alá érő, tépett-lépcsőzetes frizurával is. Ennél a borzolt hatás volt a cél: bár egyszerűnek látszik, és megfelelő hajtípusból (egyenes, ugyanakkor erős szálú és dús) talán az is, másoknak okozhat gondot az elkészítése. Miután a megfelelő formára vágattad, érdemes úgy beszárítani magadnak, hogy előre veted a fejed, így a meleg levegő megemeli tincseid. Utána már csak borzolj bele, és nehogy csinálj választékot!

                                           
 


Hasonló cikkek

Természetes receptek a világosabb hajért
A tavasz beköszöntével hajunk ápolására is több figyelmet...
Trendi kontyok - Így készítheted el
Egy füllettebb napon sokkal jobb megoldás egy laza konty,...
Tavaszi hajfonatok
Hippis, kócos, kislányos, tehenészlányos vagy a klasszikus...
Milyen frizura illik hozzád? Arcformád elárulja!
Ovális, kerek, szögletes vagy hosszúkás? Tudd meg most,...
Hajszínezés mesterfokon
A különböző színek és az árnyalatokkal való játék...
Volumennövelő tippek a dús hajért
Hajad hamar elveszti tartását és formáját? Ha a...

Szólj hozzá Te is!