Szabálysértésen kapták az Alkonyat sztárját

Rendőrségi ügy lett Robert Pattinson egyik délutáni kiruccanásából, amikor is bukósisak nélkül ült fel biciklijére. Az esetet egy szemfüles járókelő rögzítette.

Pattinson épp legújabb filmjének forgatási helyszínén, Adeleide városában tekert bringájával, amikor egyik jóakarója lefotózta, ahogy fejvédő nélkül, mindössze egy baseball sapkában rója a köröket, s ezzel, az ausztrál törvényeket megszegve, szabálysértést követ el.

A fotók eljutottak az illetékes rendőrséghez is, akik a sztár menedzsmentjén keresztül figyelmeztették Pattinsont, hogy ez még egyszer előfordul, akkor már bírságra is számíthat. Az ilyen esetekben kiróható büntetés körülbelül 20 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollár, amihez hozzájön még egy majd 14 ezer forintos illeték is, - amely bizonyára nagyon megviselné a sztár pénztárcáját.

"Valaki lefotózta, amint védőfelszerelés nélkül tekert, innen értesültünk róla mi is. Ha ismét megteszi, akkor már bírságot is kap" - közölte a területileg illetékes rendőrség szóvivője. "Felszólítottuk, hogy viseljen fejvédőt, amikor Dél-Ausztrália államban kerékpározik. Pusztán annyi történt, hogy ismertettük vele az előírásokat és figyelmeztettük azok betartására" – tette hozzá a szóvivő.

Fotó: eonline.com

Oldalak

Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.