Megmutatta pocakját a világnak Shakira!

A gyönyörű kolumbiai énekesnő első gyermekével várandós, akit már nagyon várnak híres szülei. A hamarosan édesanyává váló Shakira a minap meg is mutatta a nagyvilágnak, hogy pocakkal és smink nélkül is milyen szép!

A Barcelona sztárfocistája Gerard Piqué és felesége Shakira a minap posztoltak az egyik internetes közösségi oldalra egy hihetetlenül aranyos fotót, amelyen ketten láthatók, Piqué mosolyogva, az énekesnő pedig kerekedő pocakkal. A babát január végére várják!

Shakira folyamatosan csepegtetett információkat leendő gyermekükkel kapcsolatban, a nagy szeptemberi bejelentés után azt is elárulta, hogy a baba kisfiú, és arról sincsenek kétségeik, hogyan fogják nevezni a picit. Így az énekesnő rajongói sem haragszanak, amiért sorra mondta le a fellépéseit, hiszen mindenki a nagy eseményt várja.

Ugyan képen csak a pár mérhetetlen harmóniája látszik, Shakirának sok minden keresztbe tett az utóbbi időben. Még mindig nem fejeződött be ugyanis közös barcelonai otthonuk építése, pedig a kórházból már ide akart hazamenni a gyermekével. Ez mégis csak a kisebb gond ahhoz képest, hogy a közelmúltban volt kedvese és annak menedzsere egy százezer dolláros pert is a nyakába akasztottak.

Antonio De La Rúa azzal indokolta ezt a lépését, hogy hogy Shakira, miután két éve szakítottak, nem fizetett neki semmit: pedig nemcsak a magánéletben, hanem az üzletben is társak voltak. A férfi szerint neki köszönhető, hogy Shakirából világsztár lett, hiszen 2004-ben ő vette a kezébe az énekesnő karrierjét

Mindezek ellenére azért reméljük, hogy a történtek nem árnyékolják majd be a születendő gyermek feletti örömüket!

Fotó: ndtv.com

Oldalak

Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.