Sztárok

Megdöbbentő! Újra megalázták az énekesnőt!

Rihanna és Chris Brown viszonya egyre bonyolultabb. Egyszer nyílvánosan "bébi"-zik egymást, aztán meg szóba sem állnak egymással. Úgy tűnik egyikük sem tudja mit akar igazán. Az énekesnő barátai is aggódva követik az eseményeket, amik úgy tűnnek minden nappal csak tovább kuszálódnak.

A legutóbbi fejlemények is azt igazolják, hogy nem érünk egyhamar a történet végére, Chris ugyanis megint alakított. Az énekest a napokban ex-csajával, a 24 éves modellel, Karrueche Trannel kapták lencsevégre, amint épp távoznak Chris Los Angeles-i otthonából – mindezt 24 órával azután, hogy épp Rihannával csókolózott egy partin.

Brown mindössze három hete dobta a modellt, majd rájött, hogy két csaj mégiscsak jobb, mint egy, így nem sokra rá már azt nyilatkozta, hogy mindkét hölgy iránt gyengéd érzelmeket táplál. – Meg kell hagyni, van stílusa a srácnak, leszámítva, hogy pár évvel ezelőtt majdnem félholtra verte Rihannát.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Karrrueche a hétfői lebukás után természetesen mindent tagadott, amolyan ártatlan találkozóról beszélt csupán, és hozzátette: „Az emberek bármit elhisznek, amit elolvasnak”.

Úgy tűnik Riri valóban el is hitte, amit olvasott, mert egy eléggé kétértelmű posztban reagált a történtekre, amit akár Brownnak is szánhatott: „Nem számít, mennyire elfoglalt, ha tényleg érdekled, talál időt arra, hogy veled legyen” – írta. Emellett igen megalázónak is érezhette a helyzetet, mivel a Twitteren közzétett hozzászólásához egy fotósorozatot is csatolt, amelyen elég kétes állapotban, feltehetőleg füves cigivel próbál vigasztalódni.

Hallgasd meg Rihanna legújabb Diamonds című számát!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...
Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...