Megan Fox az anyaság rabja lett

A 26 éves Megan Fox szeretne még gyereket. Négy hónapja hozta világra első csemetéjét, Noah-t. Bevallotta, hogy az anyaság sokkal fontosabb lett számára, mint hollywoodi karriere.

Az újdonsült kismama azt tervezi, hogy egynél több gyermeket szeretne majd, amit mi sem bizonyít jobban, hogy még a karrierjénél is fontosabbnak tartja az anyaságot, mesélte a gyönyörű modell. Még csak négy hónapja szült, mégis már az Esquire magazin februári és a Marie Claire Uk márciusi címlapján is Megan kacsint vissza ránk.

„Én soha nem a munka vagy a hírnév által érvényesültem Hollywoodban. Felismertem, hogy szerencsés és áldott vagyok. Szerencsés, hogy együtt dolgoztam Judd Apatow, a 40 és annyi című vígjáték rendezőjével. Ám a legnagyobb elégedettséggel a fiam tölt el, nyilatkozta Megan.

„Mindent amit eddig tettem, a gyermekem miatt tettem. A legjobbat akarom adni magamból Noah-nak, és még több gyereket szeretnék. Övék a szívem.”

Természetesen jut hely Megan szívében férjének, Brian Austin Greennek is, akivel 2010. júniusában házasodott össze. Greennek egyébként előző kapcsolatából már van egy 10 éves fia, Kassius.

„Úgy gondolom, hogy szerencsések vagyunk és hiszem, hogy rokonlelkekre találtunk egymásban, pedig nagyon különbözőek vagyunk. Elfogadjuk egymás munkáját, tudjuk egymást tolerálni és türelemmel lenni a másik iránt. Nem próbálom megváltoztatni őt, és ő sem engem. Green igazán bámulatos. Soha nem volt rá panasz" - mesélte a csinos színésznő.

Fotó: free2013.com

Oldalak

Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.