Sztárok

Lindsay Lohant megverte bedrogozott anyja

Amikor azt hinnénk, már nem lehet überelni a Lindsay Lohanről szóló híreket, rá kell jönnünk, hogy a botrányhősnőnek még mindig vannak tartalékai. Ezúttal az anyukájával sikerült elég komolyan összevesznie.

Történt, hogy anya és lánya, kedden éjjel egy New York-i bárban múlatták az időt. A vendégek elmondása szerint Dina már a buli alatt sem érezte valami jól magát, az viszont végképp kicsapta nála a biztosítékot, mikor Lindsay előállt vele, hogy az ő kocsijával akar visszamenni hotelszobájába. A családi ivászat annyira jól sikerült, hogy hajnali 4-kor indultak haza, Lohan mama azonban még ekkor sem volt hajlandó taxival menni.

A veszekedés így az autóban folytatódott, de igazán csak otthon, Lindsay-ék Long Island-i lakásán teljesedett ki. A konfliktus odáig fajult, hogy a szomszédok kénytelenek voltak riasztani a 911-et, akik családon belüli erőszak gyanújával ki is mentek a helyszínre. A fiatal színésznőt megvágott lábbal és vérző kézzel találták, karkötője ugyanis - feltehetően a veszekedés közben - eltört.

Lindsay elmondása szerint anyja be is volt kokainozva, ezért nem bírt magával. Az pedig, hogy a limuzinon ennyire összevesztek, csak egy utolsó csepp volt a pohárban, szerinte ugyanis anyja tartozik neki 40 ezer dollárral. A pénzt a ház fenntartására kérte tőle kölcsön, de vissza már nem kapott belőle semmit. Mikor ezt megemlítette neki, akkor tört ki a balhé. Lindsay az este folyamán sírva hívta fel édesapját: "Gusztustalan dolgokat mond nekem... hogy halott vagyok számára. Olyan most, mint maga az ördög. Megvágta a lábamat!"

Nézd meg a hír videováltozatát!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...