Hilary Duff őszinte vallomása az anyaságról

Hilary Duff ugyan már tavaly év tavaszán megszülte kisfiát, Lucát, mégis most árulta el, hogy 15 kilótól sikerült megszabadulnia szülése óta.

A fiatal színésznő és énekesnő korábban arról nyilatkozott, hogy igenis kemény dolog az anyaság, hiszen alig jut ideje másra, a kis Luca elveszi minden idejét és non-stop felügyeletre szorul. Hilary most azonban azt is bevallotta, hogy 15 kilótól sikerült megszabadulnia szülése óta. Nem csoda, hiszen amikor a kisfiával foglalkozik, akkor elég sok kalóriát éget el.

Bár a pár mérhetetlenül boldog és a dolgok jobbak, mint valaha, Hilarynak és férjének, Mike Comrienek még nincsenek terveik azzal kapcsolatban, hogy Lucanak legyen-e kistestvére. Hilary bevallotta, hogy egyenlőre nem törekszik arra, hogy újból teherbe essen.

A híresség eme döntése nem is meglepő, hiszen attól függetlenül, hogy Luca szinte egy perc pihenőt sem hagy neki, teste karbantartásáért keményen meg kellett dolgoznia: „Sokkal jobban érzem magam, ha edzek. Az edzőm, Gabe Johns rengeteget segített. Bámulatos ökölvívó edző, aki mindig házhoz jött. Mivel a kanyonban élek, így sokat futunk. Még ökölvívás leckéket is veszek tőle”– mesélte a sztár, aki 2012 decemberében már egy 26-os méretű farmernadrágot hordott.

Ráadásul sokat mókáznak edzés közben, mely így könnyebbé teszi az egész mozgástervet. Hilary elmondta, hogy Pilates edzője is van, aki hét éve foglalkozik vele. Duff személyi edzőin kívül hokijátékos férjét is dicsérte. A legjobb apának tartja, és ha kisfiával látja, gyönyörű és csodálatos érzés tölti el. Boldog, és elmondása szerint igazán édesek együtt. Férje bármit megtenne érte, egy igazi romantikus személyiség, akit Hilary nagyra értékel.

Fotó: blogs.babble.com

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...