Sztárok

Fergeteges Ákos koncert

Szombat este Ákos ismét őrületes hangulatú koncertet adott a Papp László Arénában. A Katona Imája lemezbemutató koncert fantasztikusan sikerült, ahol ennek ellenére nem volt hiány régi slágerekből sem.

A koncertről:

Tegnap este Ákos mintegy kétórás koncertet adott az Arénában. A Katona Imája szólóalbumát tavaly októberben adta ki. Saját bevallása szerint úgy készült erre a koncertre, mint élete eddigi legfontosabb koncertjére. Nem is csoda, hiszen utoljára hét évvel ezelőtt tartott önálló lemezbemutatót a Kisstadionban. Az este körülbelül harminc számot énekelt el, leginkább az új albumról, de nem volt hiány régi már ikonná vált nótákból sem. Az új számokat is éppúgy tombolta végig a közönség, mint a régi slágereket.

A tökéletes hangzást, profi látvány és fény technika tette még tökéletesebbé. A mintegy 200 négyzetméteres kivetítő a színpad mögött pazar látványélményt nyújtott, az oldalsó kivetítőkön pedig Ákost láthatta közelről a tomboló közönség.
Az este vendégfellépője Janicsák Veca az X-faktor résztvevője volt, akivel az Érintő című számot énekelték duettben. Ákos idén nem ad több koncertet, de akik lemaradtak róla ne búsuljanak, hiszen az estéről készül koncert DVD.

Akiknek még ez sem lett volna elég, azoknak lehetőségük volt elmenni Ákos after partyra a Dürer Kert nevű szórakozóhelyre, ahol folytatódott a buli.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.