Ezért hagyja ott Várkonyi András Vili bácsi karakterét

Magdi Anyus után most a Vili bácsit alakító Várkonyi András is távozik a Mátyás király térről. Szerencsére azonban csak egy időre kell nélkülöznünk a bohókás öreg úrat. Távozásának oka azonban komoly, hiszen súlyos szívproblémákkal küzd a színész, melyek mihamarabbi beavatkozást igényelnek.

Várkonyi András hamarosan kórházba fog vonulni, ugyanis komoly szívproblémákkal küzd, melyeket eleinte ő sem vett komolyan, pedig tisztában volt betegségével. Azonban az utóbbi időben nagyon rosszul érezte magát, hamarabb elfáradt, a levegőt nehezebben vette, így orvosi segítségre szorult.

A színészen szívkoszorúér-áthidaló műtétet fognak elvégezni. Bár korábban már át esett egy kisebb beavatkozáson, most mégis komoly műtétre van szüksége Andrásnak. Felesége, gyermekei és kollégái is megijedtek a hír hallatán. Most még forgat és szinkronizál, de hamar el kell majd kezdeni a kezelést, nyilatkozta egy közeli barát.

„A vizsgálatok kimutatták, hogy probléma van a szívembe vezető erekkel, és az egészségem érdekében a lehető legrövidebb időn belül meg kell operálni. Februárban már kés alá is fekszem. Remélem, hogy a rehabilitáció után pár héttel már folytathatom is a munkát, de persze csak fokozatosan” – mesélte a Barátok közt sztárja.

A hírt már az RTL KLUB is megerősítette. Azonban a sorozat producere, Kalamár Tamás nem fogja Vili bácsi karakterét helyettesíteni mással, addig szüneteltetik. Ennek megoldása egyenlőre még ismeretlen. Korábban már volt szereplő helyettesítés Kertész Géza esetében, mikor eltörte a lábát. Szerepét addig Karalyos Gábor vette át.

„Amíg nem tér vissza, Vili bácsi nélkül lesz látható a sorozat, de hogy ez miként fog megtörténni, az most még maradjon titok. Az biztos, hogy nemsokára abbahagyja majd a forgatást. Gyógyultan várjuk vissza mindannyian”– nyilatkozta a producer.

Most mindenki számára az a legfontosabb, hogy gyógyultan és egészségesen térjen vissza a színész, így ott segítenek neki, ahol csak tudnak, legyen az a család vagy a stáb tagjai. Bár a beavatkozás ma már rutinműtétnek számít, mindenki izgul András állapota miatt.

Kívánjuk, hogy a műtét sikeres legyen és mihamarabb meggyógyuljon meg, hiszen nélküle nem az igazi a Barátok közt!

Fotó: origo.hu

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...