Élet a Harry Potteren túl 1. – A kis túlélő

Hamarosan a legújabb és egyben legutolsó Harry Potter-mozit élvezhetik a nézők, azután vége a történetnek. Vajon mit terveznek a főhőseinket alakító színészek és mit tettek le terveikért eddig az asztalra – a legendássá vált filmeken túl? Három részes sorozatunkból megtudhatjátok.

Hirdetés

A Harry Potter és a bölcsek kövét 2001-ben mutatták be, 2011-ben pedig a Halál ereklyéi kerülnek terítékre. Azonban a trió egyik tagja sem lógatta a lábát a részek között, mindhárman a szemünk előtt nőttek fel és váltak egyre tudatosabbá és tehetségesebbé. Lássuk, hogy alakul a „kis túlélő” karrierje!

Daniel Radcliffe és a filmvászon
A kis Dan már a Harry Potter előtt is szerepelt filmekben: karrierjét a fiatal Copperfield Dávidként indította 1999-ben, majd A panamai szabóban tűnt fel Pierce Brosnan, Geoffrey Rush és Jamie Lee Curtis oldalán. Ezután bújt sebhelyes varázslónk bőrébe, 2007-ben pedig más szerepeket is vállalt: a December Boys (Decemberi fiúk) című filmben is árvát alakított, ám varázspálca nélkül, az Édes fiam, Jackben pedig háborúba vonult. 2012-ben pedig a The women in black (A nő feketében) című thrillerben fog feltűnni, amiben átutazó ügyvédként egy bosszúálló hölgy szellemével kell szembenéznie.

Szerepek a színpadon
Azonban Radcliffe nemcsak a képernyőn szeretné bemutatni tehetségét: tavasszal debütált a Broadway How to Succeed in Business Without Really Trying (Hogyan legyünk sikeresek az üzletben különösebb erőfeszítés nélkül) című musicalében, megdöbbentve a kritikusokat ének– és tánctudásával. Kis túlélőnk azonban nem először szerepel színpadon: 2007-ben az Equus című, ruhákban nem éppen gazdag, ám erotikában nem éppen szegény darabbal botránkoztatta meg a közönséget, méghozzá tudatosan.

„Harry briliáns, imádtam játszani, de azt akarom, hogy többnek lássanak, mint az az egyetlen karakter. Az Equus eléggé más volt, és sokan azt várták, hogy nagyot bukok a szereppel, éppen ezért volt annyira fantasztikus érzés, mikor ez nem következett be!”, nyilatkozta a színész nem alaptalanul: esélyesként indult az egyik legnevesebb amerikai színpadi díj, a Drama Desk Legjobb színpadon nyújtott színészi alakítás szobrocskájáért.

Harc a skatulya ellen
Daniel tehát az idő múlásával már tudatosan szeretett volna eltávolodni szerepétől, nehogy annak skatulyájában maradjon. „Mindig is úgy gondoltam, hogy amíg a rendezők nem csak Harry Pottert látják bennem, nem lehet gond.” Ennek ellenére hiányolni fogja szerepét. „Szomorú leszek, amiért magam mögött kell hagynom a karaktert, ráadásul azokat a barátaimat sem látom, akikkel a forgatás során naponta találkoztam.”

Élet a kamerán túl?
Hogy jövőbeli tervei között mi szerepel még a Broadway darabokban és mozifilmekben való szereplésen túl, nem lehet tudni. A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs azonban esélyesnek látja, hogy Dan nem sokáig marad a kamera innenső oldalán. „Daniel jó rendező és producer lenne. Nagyon érdekli a kamera mögötti munka. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy a gyerekek több órát töltöttek a kamera előtt az utóbbi tíz évben, mint a legtöbb ember egész karrierje során.”

Bárhogy is legyen, egyre valószínűbb, hogy Radcliffe-nek sikerült elérnie terveit: a rendezők jóval többet látnak benne, mint a kis, pálcás varázsló.

Daniel a musicalről beszél - és énekel és táncol...

További képek: 
Copperfield Dávidként
A panamai szabó
Harry Potter 1.
Harry Potter 2.
Harry Potter 3.
Harry Potter 4.
Harry Potter 5.
Equus
December Boys
Édes fiam, Jack
Harry Potter 6.
Harry Potter 7.
How to Succeed in Business Without Really Trying


Hasonló cikkek

A MET Gála legrosszabb ruhái
A MET gálán több olyan sztárt is láthattunk, aki furcsa,...
Dustin Hoffman életmentő lett
Egy londoni fiatalember a világhírű színésznek köszönheti...
Az angol herceg újabb kínos kiszólása
Ismét kínos perceket okozott az udvar protokollosainak egy...
Michael Jackson meg akarta öletni testvérét
A Jackson családnak jelenleg bőven kijut a rosszból,...
Lady Gaga reggeltől estig csak drogozott!
A szívesen provokáló énekesnő egy interjúban nyíltan mesélt...
Julianne Moore lesz az új Carrie!
A csodálatos színésznő is szerepel az 1976-os horrorfilm, a...

Szólj hozzá Te is!