Sztárok

Beyoncé hatalmas csalódást okozott

Beyoncé az Amerikai Egyesült Államok elnökének beiktatásán énekelte országa himnuszát – pontosabban énekelte volna – de mint utóbb kiderült, csak a szája mozgott.

Hatalmas botrányt kavart Beyoncé szereplése Barack Obama amerikai elnök beiktatási rendezvényén, ahol az énekesnőt érte az a megtiszteltetés, hogy elénekelhette a himnuszt. Az újdonsült anyukáról azonban kiderült, az eddigiektől eltérően nem vállalta csodálatos hangját, csupán tátogott.

Az énekesnőt a tengerészgyalogság zenekara kísérte, akik szintén meglepődve vették tudomásul, hogy Beyoncé hangja nem élőben szól. "Az utolsó pillanatban szóltak, hogy Beyoncé egy előre felvett hanganyagot fog használni. Ezt az utasítást kaptuk. Hogy ennek mi volt az oka, nem tudjuk" – mondta a zenekar szóvivője, Kristin DuBois.

Az ünnepséget a helyszínen 700 ezren látták és milliók követték nyomon világszerte, a playbacket pedig többen azzal indokolták, hogy egy ilyen nagy horderejű rendezvényen egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a szervezők, hogy bármi balul süljön el. Így történhetett tehát, hogy végül az énekesnő sem vállalta a kockázatot és inkább egy előre rögzített felvételt használt.

Bár sokaknak valóban nem volt szimpatikus Beyoncé húzása, ő legalább nem járt úgy, mint Christina Aguilera, aki egyszer csúnyán belebakizott az amerikai himnuszba, vagy Király Linda, aki a magyar himnusz szövegét felejtette el.

Fotó: popdust.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!