Babát vár az egykori szépségkirálynő

Gólyahírt hozott az újév Dammak Jázmin és kedvese, a férfiválogatott tagjaként 2008-ban olimpiai bajnoki címet szerző vízilabdázó, Hosnyánszky Zsolt számára.

A fiatal pár nagyon örül a gyermekáldásnak, bár elmondásuk szerint nem gondolták volna, hogy 4 év együttjárás után, ilyen hamar összejön a dolog: "Mindketten egyetértettünk abban, hogy szeretnénk egy kisbabát. Bár azt bevallom őszintén, magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan megadatik nekünk, de persze rettentően örülünk neki. Kellemes meglepetés volt Norbi és az én számomra is" - mesélte Jázmin.

Igaz, a pár csak májusra várja a babát, a szépségkirálynő már a terhesség legelején megérezte, mivel is jár az áldott állapot: "Természetesen küszködtem egy kis fáradékonysággal, de nem volt annyira elviselhetetlen, és azóta is remekül érzem magam. Szerencsére még dolgozni is tudok" - mesélt a várandóságáról a szépség.

A szülők mindezek ellenére - vagy éppen ezért - egyelőre nem terveznek, esküvőt, hiszen mint mondják, van annál most fontosabb dolguk is: "Most a pici a legfontosabb! Persze egyszer szeretnénk összeházasodni, de az biztos, hogy a kicsi érkezése előtt erre már nem kerül sor" - magyarázta Jázmin.

A szerelmesek közös megegyezés során úgy döntöttek, hogy senkinek sem árulják el a baba nemét, sőt mi több, elmondásuk szerint még a kicsi nevén sem gondolkoztak, pedig a családtagok folyamatosan bombázzák őket az ötleteikkel.

Fotó: blikk.hu

Oldalak

Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.