Sztárok

26 éves milliomossal randizik Demi Moore!

Demi Moore új pasija akár a fia is lehetne, hiszen a nemrég 50. születésnapját ünneplő színésznő ezúttal egy 26 éves műkereskedőt újított be magának. Az új kiszemelt még az exénél, Ashton Kutchernél is fiatalabb, így az is elképzelhető, hogy csupán így akar visszavágni a csalfa színésznek.

Az öngyilkosságra hajlamos és az utóbbi időben meglehetősen depresszív színésznő úgy tűnik most végre rendbejött, egy évvel ezelőtti botrányos válását most ugyanis egy milliomos sráccal igyekszik kiheverni, aki fele annyi idős, mint ő.

A kiszemelt, Vito Schnabel egy tehetséges műkereskedő, aki főként New York Cityben dolgozik, de gyakran jár Maiamiba is. A páros Naomi Campbell milliárdos lovagja, Vlagyimir Doronin születésnapi buliján találkozott először a hónap elején, ahol a szemtanúk szerint nagyon is jól kijöttek egymással. Azóta egyre több helyen is látták együtt a párost, és nagyon úgy tűnik, hogy kezd komolyra fordulni a kapcsolatuk.

Demi egyébként sokáig nem tudta elfogadni, hogy Ashtont más oldalán látja, valamint a korával sem volt igazán kibékülve, és ahogy az utóbbi időkben kinézett, nem sokan fogadtak volna rá, hogy hamarosan új szerelem tűnik fel a láthatáron. Persze az is elképzelhető, hogy a színésznő csak így akar visszavágni Kutchernek, aki jelenleg Mila Kunissal tervezi a jövőjét, de bárhogy is van egy kis vérfrissítés így sem úgy sem árt a színésznőnek.

Az eddig is köztudott volt, hogy Demi szereti a fiatalabb pasikat, hiszen ex-férje Ashton Kutcher, és az utána következő Martin Henderson is jóval fiatalabb volt nála, az viszont külön érdekesség, hogy Schnabel skalpjai között a negyvenkilenc éves Elle Macpherson és a harmincöt éves Liv Tyler is szerepel. Úgy tűnik tényleg igaz a mondás, miszerint zsák a foltját megtalálja, reméljük, ezúttal tényleg nem éri csalódás Demit.

Fotó: fandaily.info

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!