Minden eddiginél több résztvevőre számítanak - Szombaton Budapest Pride Felvonulás

Idén július 6-án, délután lesz a Budapest Pride Felvonulás.

A gyülekező 15 órakor kezdődik az Andrássy út Hősök tere felé eső végénél, és a menet 16 órakor indul el az Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca - Honvéd utca - Markó utca útvonalon. A felvonulás az Olimpia Parkban ér véget, ahol 18 órától Piknik lesz: zenei fellépőkkel (Anorganik és Lazy Hammock, Lashe shave, The KOLIN), valamint beszédekkel.

Jó hangulatú, békés felvonulásra számítanak

A civil faluban 18 és 20 óra között több mint 20 szervezet képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. Idén is arra számítunk, hogy a tavalyihoz hasonlóan, jó hangulatban és békésen zajlik a felvonulás és azon minden eddiginél többen vesznek majd részt.

Zsúfolásig telt teremben, közéleti szereplők, művészek részvételével nyitották
meg a 18. Budapest Pride Fesztivált. A rendezvényen beszédet mondott Bán
Zsófia író, Fischer Iván karmester, Nagy Szilvia, a Szivárvány Misszió
Alapítvány elnöke, fellépett Gergye Krisztián táncos és Péterfy Bori színész,
énekesnő.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Mozgalom indult annak érdekében, hogy közéleti szereplők vállalják fel és beszéljenek nyíltan szexuális orientációjukról vagy nemi identitásukról. Az
egyhetes fesztivál végén, július 6-án kerül sor a Budapest Pride Felvonulásra, a hazai LMBTQközösség legnagyobb rendezvényére, ahová idén minden
eddiginél több résztvevőt várnak.

Bán Zsófia: Add az arcod, add a neved! névvel indított mozgalmat azért, hogy minél több “mintaadó” személyiség előbújjon. Olyan “kulturális ikonokról, úgynevezett celebekről beszélek, akikre felnéznek az emberek, akikért rajonganak, akiknek csüggnek minden szaván, … akikért órákig képesek a tűző napon jegyekért sorba állni” mondta Bán Zsófia.

Magyarországon azonban “ezek az emberek cserbenhagyják híveiket, s nem fogják föl, hogy ezzel egyúttal saját magukat, a saját életüket, a saját országukat is cserbenhagyják!” A mozgalom elindításának célja, hogy megbecsült művészek, politikusok, médiaszemélyiségek, tudósok beszéljenek nyíltan magánéletükről, ezzel mintát adva, és hozzájárulva ahhoz, hogy “mindenkinek megadathasson a szerelem extázisa”.

Fischer Iván évek óta rendszeresen jár a felvonulásra

Fischer Iván, aki évek óta rendszeresen jár a Budapest Pride Felvonulásra és erre
buzdított minden támogatót is, az egymásért, a másokért való kiállás, az elnyomott társadalmi csoportokkal való szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy minden embernek felelőssége az elnyomással szemben felszólalni. “Én heteró vagyok és nincsen semmi bajom a heterókkal addig, amíg nem akarják rákényszeríteni saját életmódjukat másra!” – mondta Fischer Iván. “Legyen mindenki büszke magára, én is büszke vagyok rátok, én is ott leszek a Budapest Pride Felvonuláson!”.

Nagy Szilvia, a Budapest Pride-ot szervező alapítvány elnöke az LMBTQ emberekkel és más társadalmi csoportokkal szemben érvényesülő elnyomás elleni kiállásra szólított fel. Visszautasította, hogy a kisebbségi csoportoknak a többségi társadalom által rájuk erőltetett másodrendű szerepet el kelljen fogadnia.
Jan Jarab, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának képviselője videoüzenetében hívta fel a kormányokat arra, hogy támogassák a Pride felvonulásokat, és biztosítsák a felvonulás biztonságát.

A Háttér Társaság díját Dr. Takács Judit kapta az elmúlt években az LMBTQI emberek érdekében végzett tudományos és civil munkájáért. Takács Judit kutatóként foglalkozott többek között a homofóbiával és a transzfóbiával Magyarországon.

Fotók: 2012.budapestpride.hu

Oldalak

Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!