Bed&Love

Fájdalommentes szakítás – Tippek, hogy mindketten megússzátok a szívfájdalmat

Összegyűjtöttük azokat a tippeket, amelyeket megfogadva és alkalmazva elkerülhető, hogy a másik fél magába zuhanjon a szakítás után, de azt is meg fogja érteni, hogy örökre vége a dolognak. Mutatjuk, hogyan kell fájdalommentesen szakítani!

Mindenkinek jár a tisztelet – Szakításkor is

Az első és legfontosabb, hogy bármi is vezetett ahhoz, hogy úgy döntöttünk, szakítunk, mindig adjuk meg a tiszteletet a másik félnek. Különösen akkor, ha nem valami megbocsáthatatlan dologról van szó, hanem például a szerelem elmúlásáról, vagy arról, egyszerűen mást akarunk az élettől, mint jelenlegi partnerünk. Amennyiben vannak is bennünk indulatok, próbáljunk lecsillapodni, illetve nyugtassuk meg a másik felet is. Egy másik emberi lényről van szó, akinek éppúgy vannak érzései, mint nekünk magunknak, ezért megérdemli, hogy elmagyarázzuk, miért történik az, ami. Az, hogy mióta voltunk együtt az illetővel, ezen a ponton szinte mindegy, a tisztelet mindenkinek jár.

Szakítás a neten

Előfordul, hogy az ember már a netes beszélgetés során rájön, nem élete szerelmével beszél. A helyzet akkor válik kínossá, ha ezt a másik fél nem érzi és tovább udvarol. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy többé nem írunk vissza vagy egy szó nélkül töröljük, esetleg tiltjuk az adott személyt, néhány mondatot ő is érdemel. A legjobb, ha valami olyasmit írunk neki, hogy: Nagyon jót dumáltunk, de nem hiszem, hogy jó páros lennénk, ezért nem pazarolnám el az idődet egy randival.

Cikkünk a második oldalon folytatódik!

Fotó: glamour.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...