Bed&Love

Az összeköltözés problémái - Így lesz felhőtlen az együttélés

Minden szerelmespár életében eljön az a pillanat, amikor úgy döntenek, minden apró pillanatukat szeretnék megosztani a másikkal, és egy lakásba költöznek. A sok együtt töltött idő és a várt boldogság azonban nem mindig úgy alakul, mint azt szerettük volna. Most adunk pár tippet, hogy az összeköltözés után is ugyanolyan boldog legyen a kapcsolat, mint azelőtt.

Az összeköltözés sokszor történik tervezetten, de ugyanolyan sokszor alakul spontán is. Lehet, hogy már hónapok óta keressük a megfelelő lakást, de az is lehet, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy haza se mentünk már párunktól hetek óta. A módszer szinte mindegy, mindenki mást tart jónak. Az viszont nem, hogy hogyan alakul szerelmünk az együttélés alatt. Pár kérdést ezért mindenképpen érdemes átgondolni.

Mikor jön el az ideje?

Az összeköltözés megfelelő pillanatáról szintén mindenkinek más a véleménye. Vannak olyan párok, akik már néhány hét után összebútoroznak, vannak, akik pedig több év után sem élnek még együtt. Előtte azonban mindenképpen érdemes jól átgondolni, és megbeszélni a dolgot.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Először is, ne kényszerítsük párunkat! Ha ő még nem akar velünk lakni, fogadjuk el, és ne kérdezgessük állandóan. Ez ugyanis nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem szeret minket, sőt! Arra sokkal nagyobb az esély, hogy fél a dologtól, és nem akarja, hogy elromoljon a kapcsolat. És a férfiak ugyebár nem is adják fel olyan könnyen az egyedül élést. Mindenképpen várjuk meg, hogy ő is akarja, és biztos legyen a döntésében, ha pedig mi vagyunk bizonytalanok, akkor is érdemes várni. Talán a legmegfelelőbb, ha legalább fél évet várunk, de persze ez nem kötelező.

Hova költözzünk?

Ha már eldőlt, hogy összebútorozunk párunkkal, akkor a legnagyobb probléma talán az lesz, hogy hol. Ha van rá lehetőségünk, a legjobb, ha kerüljük a szülői házat, mert általában ez csak még több feszültséget szül, hiszen így nemcsak párunkkal kell összeszokni, hanem szüleivel is.
Ha valamelyikünk lakását választjuk, az is okozhat azonban gondokat. Ha beengedjük szerelmünket magunkhoz, vagy ő minket, akkor fontos, hogy a lakást már nem érezhetjük teljesen a sajátunknak. Nem szólhatunk rá párunkra, hogy „Az én lakásomban ezt nem teheted!”. El kell fogadnunk, hogy az már a közös kis fészkünk, és párunknak is ugyanolyan joga van benne bármihez, mint nekünk.
A legjobb megoldás egy új, közös lakás. Itt tényleg minden közös lesz, és a berendezést is együtt találjuk ki.

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...