Bed&Love

Az orgazmus tanulható - Tudd meg, hogyan!

A szeretkezés legélvezetesebb pillanata kétségkívül az orgazmus mindkét fél számára. Nem mindenki éli át azonban ezt a gyönyört a nők közül, ezért a szex is kevésbé lesz jó élmény számukra. Sokan azt állítják, hogy az orgazmus eléréséhez képesség kell, és nem mindenkinek sikerülhet, ez azonban egyáltalán nem így van. Az orgazmus igenis tanulható, mi pedig elmondjuk azt is, hogy hogyan.

Orgazmus-fajták

Tudni kell, hogy kétféle orgazmus létezik: az egyik a csiklóból indul, a másik pedig a hüvelyből. A nők nagy része leginkább csak a csiklóból származó orgazmust ismeri. Ez kevésbé befolyásolható, és a mindkét fajtát megtapasztalók szerint kevésbé intenzív. A hüvelyi orgazmus ezzel szemben a hüvely izmainak feszítésével és elengedésével befolyásolható és erősíthető.

Fedezd fel a testedet!

Fontos, hogy ha eddig még párunkkal nem sikerült orgazmust elérni, akkor próbáljuk meg egyedül. Tudnunk kell ugyanis, hogy milyen érintésre hogyan reagál a testünk, és hol, hogyan a legjobb. Ha ezt egyedül megtapasztaljuk, akkor már szerelmünket is el tudjuk kalauzolni testünk rejtélyes és izgalmas ösvényein. Tapasztaljuk ki tehát saját ujjainkkal, mi okoz nekünk élvezetet. Ha szeretnénk, használhatunk akár vibrátort is a felfedezéshez.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Eddz a gyönyörért!

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A hüvelyi orgazmusban tehát óriási jelentőségük van a hüvelyizmoknak. Ezek egy idő után ellazulnak, főleg a szülés után, azonban előtte is érdemes edzeni őket, ha nagyon intenzív orgazmust szeretnénk. Már léteznek a Kegel-gyakorlatokat tanító tanfolyamok is, de ha inkább otthon „tornáznánk”, azt is megtehetjük. Először az a feladatunk, hogy vizeletürítés közben az izmok összeszorításával tartsunk néhány másodperces szünetet. Ezt ismételjük meg egy alkalommal 4-5-ször, és a szünetek egyre hosszabbak legyenek.

Egy másik módszer, ha hátunkon fekve lábainkat, térdeinket felhúzva, és szétterpesztve. Hüvelyizmainkat 3-4 másodpercre feszítsük meg, majd engedjük el. Tartsunk szünetet, és ismételjük meg egy hosszabb, 5-6 másodperces összeszorítással. Ezt naponta 3-4-szer is alkalmazhatjuk, és a szorítás ideje gyakorlás után már 10-12 másodperc is lehet.

Hétköznapi helyzetekben, akár az autóban, vagy akár a munkahelyen is alkalmazhatjuk, hiszen senki nem veszi észre. Ebben az esetben csak annyit kell tennünk, hogy megfeszítjük, majd elengedjük izmainkat, és ezt egymás után ismételgetjük. Vannak azonban erre használatos eszközök is, például a gésa golyók, amelyeket szexshopokban szerezhetünk be.

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...